Kormányhivatal: Gyömrő újraválasztott polgármesterének le kell mondania

Továbbra is fennáll a méltatlanság a tavasszal jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt gyömrői polgármesterrel, Gyenes Leventével szemben, így hiába mondott le korábban tisztéről, majd nyert ismét a vasárnapi időközi polgármester-választáson, tisztségét nem tarthatja meg- közölte az MTI érdeklődésére Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn.

A Szegedi Ítélőtábla április 20-án mondta ki bűnösnek Gyenes Leventét folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett "számlagyáras" perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

6rGgPT3qfS0XCA71s 6rGgPT3qfS0XCA71s

Az elítélt városvezető, megelőzve a méltatlansági eljárást, május végén önként távozott posztjáról. Akkor azt mondta az MTI-nek, hogy a gazdasági vállalkozásában történtek nincsenek összefüggésben polgármesteri munkájával.

Hangsúlyozta: azért mondott le, mert nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a képviselő-testületet, amelynek jelezte, újra indulni fog a posztért, mivel a közügyek gyakorlásától nem tiltották el.

Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a megismert információk birtokában döntsenek arról, továbbra is alkalmasnak tartják-e a város irányítására. Gyenes Levente a vasárnapi voksoláson fölényesen nyert két kihívójával szemben.

Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott szerint a polgármesternek távoznia kell, mert továbbra is méltatlan tisztére.

A helyi önkormányzatokról szóló jogszabály kimondja: méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek - mondta.

Tarnai Richárd hangsúlyozta: az újraválasztott gyömrői polgármester nem maradhat hivatalában.
A kormánymegbízott elmondta, amennyiben Gyenes Levente önként nem távozik, a kormányhivatal kezdeményezni fogja a méltatlansági eljárás lefolytatását a képviselő-testületnél.

A képviselő-testületnek a következő ülésén, legkésőbb a méltatlanság megállapításának kezdeményezését követő 30 napon belül ki kell mondania a méltatlanságot. Ha ez nem történik meg, vagy a döntés jogszabálysértő, a kormányhivatal a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál fogja kezdeményezni a polgármester méltatlanságának kimondását - közölte Tarnai Richárd.

Az MTI kereste Gyenes Leventét is, hogy reagálhasson, de telefonját átirányította, a neki hagyott üzenetre pedig nem válaszolt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com