Kormánykonferencia - PM: elégtelen a kabinet teljesítménye

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a magyar kormány teljesítménye szánalmas, elégtelen, gyenge.

Tordai Bence, a PM szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a siralmas teljesítmény után egészen rémisztőek a kilátások, s miközben a kormányzati propaganda folyamatosan sikeres magyar reformokról beszél, az emberek véleménye egész más.

pm

Szavai szerint az emberek már nem is kritizálnak, a lábukkal szavaznak és kivándorolnak. A 2013-as, legfrissebb adatok szerint legalább 85 ezren telepedtek le más uniós államokban. 2018-ra akár 200 ezer ember "elvesztésével" is számolni lehet, ami egészen ijesztő kilátás - mondta. Kitért arra is, hogy "egészen kevés pénze" van az embereknek és a GDP nem mutatja jól egy ország tényleges gazdasági teljesítményét.

Az OECD adatai alapján a 2008-as válsághoz képest majdnem 5 százalékkal kevesebb a háztartások elkölthető jövedelme. Szerinte ez a helyzet az elkövetkező három évben nem fog érdemben változni.

Tordai Bence rámutatott: a szegénység és az egyenlőtlenség folyamatosan nő, a 0-6 éves gyerekek szegénységi aránya 40 százalék feletti, és ha így folytatódik, 2018-ra majdnem második kisgyermek szegénységben fog élni Magyarországon.

A szóvivő hozzátette: két kormányzati ciklus alatt várhatóan 25 százalékkal csökkenés következik be a GDP arányos társadalmi juttatásoknál. A 15-29 évesek körében azok aránya, akik nem járnak iskolába, valamilyen képzésre, és nem dolgoznak, 26-28 százalék, ami az egyik legmagasabb az unióban, s ez 32-33 százalék lehet három év múlva.

Szóvá tette azt is, hogy az "exfideszes" Polt Péter egyáltalán nem indított eljárást korrupció miatt fideszes politikusok ellen. Eközben becslések szerint évente 800 milliárd forintnyi közpénz csorog el fideszes és Fidesz-közeli zsebekbe - közölte.

Összegzése szerint az Orbán-kormánynak nem voltak előre kitűzött céljai, nem lehet mihez viszonyítani teljesítményét. Ha Orbán Viktor azon gondolkodik kit bocsásson el az államtitkárok, miniszterek közül, akkor azt javasolják, mindenkit és kezdje ezt saját magán - fogalmazott az ellenzéki politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com