Kormánynévsor - DK: Simicska Lajos maradt a fejlesztési miniszter

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Simicska Lajos maradt a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon, hiszen Seszták Miklós miniszterjelölt az ő meghosszabbított keze.

Erről Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja beszélt kedden Budapesten újságíróknak, miután a testület kinevezése előtt meghallgatta a miniszterjelöltet. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: "korábban is a fejlesztési miniszteri pozíciót Simicska Lajos töltötte be, csak valaki másnak hívták, ugye legutoljára Németh Lászlóné volt". Véleményük szerint továbbra is Simicska Lajos marad a nemzeti fejlesztési miniszter Magyarországon.

gyurcsany-dkMolnár Csaba szerint Simicska Lajosnak egy meghosszabbított kézre van szüksége, és mivel Seszták Miklósnak "zavaros gazdasági ügyei vannak, ezért nyilván Simicska Lajos könnyen tudja őt fogni". Hangsúlyozta, nem az ország érdeke, hanem Orbán-Simicska érdeke szerint döntött a gazdasági bizottság fideszes többsége, amikor támogatta Seszták Miklós kinevezését.

A DK-s képviselő Seszták Miklós "totálisan alkalmatlanságát" azzal is indokolta, hogy ellentmondásosan nyilatkozott a bizottság előtt offshore ügyeiről, először azt mondta, az ügyek jelentős részében ügyvédként működött közre, később azonban "kénytelen volt elismerni", hogy volt olyan ügy, amelyben tulajdonosként, volt, amelyben a cég tisztségviselőjeként vett részt.

Molnár Csaba beszámolt arról is, hogy tartózkodtak a Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter-jelölt alkalmasságáról döntő szavazáson nemcsak a gazdasági, hanem külügyi bizottságban is. Úgy indokolt, bár a jelenlegi közigazgatási és igazságügyi minisztert sem tartják alkalmasnak új tisztségére, de különbséget akartak tenni közte és Seszták Miklós között.

Elmondta, nemmel szavaztak a gazdasági bizottságban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újbóli kinevezésére, mert "elképesztően" magas az államadósság, illetve az ő politikájának is köszönhető, hogy a hétfőn nyilvánosságra hozott OECD-adat szerint az uniós tagállamok közül Magyarországon éhezik a legtöbb gyermek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com