Kormánypártok: Győri Péter veszélyt jelent Józsefváros biztonságára

Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője csütörtökön Budapesten, a VIII. kerületi Menhely Alapítvány előtt - amelyet a vasárnapi időközi polgármester-választáson független jelöltként induló Győri Péter kuratóriumi elnökként vezet - újságíróknak azt mondta: Győri Pétert csak olyan baloldali és liberális ellenzéki pártok támogatják, amelyek bevándorláspártiak, tehát maga Győri Péter is bevándorláspárti.

Ráadásul a polgármesterjelölt évek óta részt vesz hajléktalanok körüli átláthatatlan szervezetek működtetésében egy olyan intézmény vezetőjeként, amely Soros-szervezetek támogatásából él - utalt a politikus a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítványra. Hollik István azt mondta, Győri Péter még az általa vezetett intézmény közvetlen környezetének tisztaságát és biztonságát sem tudja biztosítani, így a kerület biztonságát sem lenne képes garantálni.



A kormánypártok nevében arra kérte a kerület lakóit, hogy ne hagyják Győri Péter által veszélyeztetni azt a biztonságot, amit a kerületben élők és az önkormányzat évek alatt megteremtett. A Fidesz-KDNP mindent megtesz a budapesti kerület biztonságáért, ezért is rögzítették az alaptörvényben az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát - emelte ki a szóvivő.

Józsefvárosban vasárnap azért tartanak időközi polgármester-választást, mert Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása után - összeférhetetlenség miatt - április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről. A Fidesz-KDNP jelöltje Sára Botond eddigi alpolgármester. Győri Pétert civilek mellett az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és a Liberálisok támogatják.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com