Kormányszóvivő: a nyáron feldolgozzák a konzultációs kérdőíveket

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) júliusban és augusztusban dolgozza fel a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációra beérkező válaszokat, és továbbítja a kormánynak - közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

kovács zoltánKovács Zoltán elmondta: nagyjából egy hónap alatt postázzák ki a több mint nyolcmillió nyomtatványt. Július elsejéig várják, hogy azokat kitöltve - akár megjegyzéseket hozzáfűzve - az állampolgárok visszaküldjék. A kormány a válaszok felmérésével jelöli majd ki azokat az irányokat, hogy a bevándorlási kérdésekben milyen lehetséges változtatásokra tesz javaslatot mind itthon, mind az európai fórumokon - tette hozzá.

Jelenleg az Európai Unióban egy "nyitott vita" zajlik a menekültügyi problémák kezeléséről - jegyezte meg a kormányszóvivő, kiemelve: uniós szinten a menekültek nagyjából 80 százaléka megélhetési bevándorló. Ezt a helyzetet mindenképpen kezelni kell - hangsúlyozta.

A kormány szerint az Európai Uniónak is szüksége van egy új típusú, egyértelműen szigorúbb szabályozásra az illegális bevándorlás kezelésében. Ezzel együtt, mivel minden országot másképp érint e probléma, a tagállamok számára meg kell adni a lehetőséget, hogy saját lehetőségei szerint kezelje a menekültek ügyét - fejtette ki az M1 aktuális csatornán a kormányszóvivő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com