Kormányszóvivő: az idén több pénz marad a gyermekes családoknál

A családi adórendszer ez évi módosításával az idén a tavalyinál is több pénz marad a gyermekes családoknál - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak szombaton.

A kormányszóvivő ismertetése szerint az idei első fél évben 95 milliárd forinttal több maradt a gyermeket nevelő családok zsebében. A családi adókedvezménnyel 2011-től kezdődően minden egyes évben évi 180 milliárd forinttal több pénz maradt a gyermekeseknél. Az idén ez az összeg 230 milliárd forintra emelkedhet, mivel januártól életbe lépett a kiskeresetűek adócsökkentése - fejtette ki. Az intézkedésnek köszönhetően a kiskeresetű szülőknek több ezer, de akár több tízezer forinttal is nőhet a nettó fizetése az idén - tette hozzá.

ukrán pénzAz idén januártól bevezetett módosítás lényege, hogy azok a szülők, akik korábban a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik az adókedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.

A kiszélesített rendszer a számítások szerint 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint.
Például egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor 2013-ban ez nettó 81 500 forintot jelentett, 2014-ben pedig már 98 500 forint a nettó jövedelmük, vagyis az idén nettó 17 ezer forinttal több marad a családoknál. Ha egy szintén háromgyerekes családnál a két szülő együttesen 300 ezer forintot keres, akkor 51 ezer forinttal kapnak többet havonta kézhez, mint tavaly.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com