Kormányszóvivő: mindent elkövetünk a kiskapuk eltűnéséért

Kovács Zoltán azt mondta, Soros György hálózata azon dolgozik, hogy minél több ember érje el Európát, mert ebben látják a kontinens jövőjét. Ez egy politikai program, amelyben a migránsokat segítő, emberi joginak "álcázott" szervezetek vesznek részt - fogalmazott.

Felidézte, hogy egy korábbi törvény értelmében a bevándorlást szervező szervezeteknek be kell jelenteniük a külföldről származó támogatásaikat. Mivel Soros György szervezetei megtagadták, hogy regisztráljanak, ezért további, tevékenységazonosításra alkalmas eszközöket szükséges bevezetni - hangoztatta a kormányszóvivő, megjegyezve: a rendszer önbevalláson alapul majd, de meglesz a mód az ellenőrzésre bírósági és ügyészségi keretek között.



A "Stop Soros" törvénycsomag második elemét, a fizetendő illetéket azért vezetnék be, mert Magyarország az elmúlt mintegy két és fél évben több mint egymilliárd eurót fordított különleges költségként a határvédelmi feladatok ellátására, és tarthatatlan, hogy a "magukat civil szervezetnek nevező szervezetek" ennek ellenében dolgoznak.

Ha egyesekről kiderül, hogy az illegális bevándorlók Európába áramlását segítik, adott esetben szankciók következnének: távol lehetne tartani őket a határsávtól, vagy ha külföldiek, meg lehetne tiltani a Magyarországra lépésüket - ismertette Kovács Zoltán. A kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy "nem lankad" a Soros György-féle szervezetek tevékenysége.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com