Korrupcióellenes hivatalt felállítását kezdeményezi a Jobbik

Korrupcióellenes hivatal felállítását kezdeményezi a Jobbik - közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

mirkóczki ádámAz ellenzéki politikus azt mondta: az intézményt titkosszolgálati eszközökkel, nyomozati jogkörrel ruháznák fel, és paritásos alapon állna fel, vagyis nem kötődne a mindenkori kormányhoz, illetve a mindenkori legnagyobb párthoz. Kizárólag a parlamentnek és a nyilvánosságnak tartozna elszámolással.

Kiemelte: a Jobbik elképzelése szerint a hivatal a lezárt ügyeket nem titkosíthatná, minden a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt zajlana.

Felidézte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke is többször világossá tette korábban, hogy olyan intézményt tartanának szükségesnek, amelytől minden pártnak és minden politikusnak "rettegnie kellene", ha bármilyen adóforintot nem legálisan szeretne magának megszerezni. Hozzátette, a közszolgálatban dolgozóknak is aggódniuk kellene, ha nem tisztességesen bánnak a közvagyonnal.

A hivatal a Jobbik elképzelése szerint kötelező vagyonosodási vizsgálatot folytatna le a döntéshozást befolyásoló képviselők, polgármesterek, illetve politikai státuszt betöltők körében minden ciklus elején és végén. Ezt a vizsgálatot az érintettekkel egy háztartásban élőkre is kiterjesztenék.

példaként említette, hogy múlt évben Romániában az ott működő antikorrupciós ügynökség 9 100 vizsgálatot indított, több mint 300 vádiratot készített, 1100 bíróság elé került vádlott ellen összesen 1130 jogerős ítélet született és összességében 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat.

Ezzel szemben 2014-ben Magyarországon a korrupció elleni fellépést tekintve a jelenlegi kormány mérlege: 0 vizsgálat, 0 vádirat, 0 vádlott és 0 forintos vagyonelkobzás - mondta.

Az ellenzéki politikus szavai szerint legkésőbb 2018-ban, egy Jobbik-kormány idején ez az intézmény fel fog állni, de nem szeretnék megvárni ezt az időpontot, mivel "a közpénzt lopják naponta elég bőszen" kormányoldalon és holdudvarán.

Mirkóczki Ádám újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a javaslatot be fogják nyújtani a parlamentnek, de nincsenek illúzióik, hogy a kormány egy ilyen "önmagára nézve veszélyes hatóság" felállítását támogatná.

Szintén újságírói kérdésre "neoprimitívnek" és "minősíthetetlennek" nevezte a kormány kiszivárgott óriásplakáttervét.

Kedden az Indexen jelent meg egy fotó, amelyen készítője szerint a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció plakátja látható a következő szöveggel: Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com