Kósa: az illegális bevándorlás fokozza a terrorveszélyt

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerint napnál világosabban kiderült: fokozza a terrorveszélyt az a folyamat, hogy illegális bevándorlók ellenőrizetlenül, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére.

Kósa Lajos kedden a bizottság zárt ülése után újságíróknak azt mondta: az ülésén szó esett a brüsszeli robbantásokról, amelyeknek két magyar sérültje is van. Ők magyar kormányalkalmazottak, akik Brüsszelben dolgoznak - tájékoztatott.

kósa lajos

Pintér Sándor belügyminiszter arról számolt be, hogy a terrorkészültséget átmenetileg kettes fokozatra emeli, amíg nem derülnek ki további adatok a brüsszeli terrortámadásról - ismertette.

Az intézkedés a metró és a nemzetközi repülőterek védelmét erősíti meg, ami érinti a ferihegyi, a debreceni és a sármelléki repteret - tette hozzá Kósa Lajos, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a budapesti mellett a debreceni reptérnek van jelentős, havi 20-30 ezer fős nemzetközi forgalma.

Kérdésre válaszolva azt mondta: Magyarországon tömegrendezvények korlátozására nem kell készülni, arról pedig csak néhány nap elteltével lehet nyilatkozni, hogy a brüsszeli merényleteknek van-e olyan "leágazása", amely más európai nagyvárosok elleni támadást valószínűsíthet.

"Kiderült az, most már napnál világosabban (...) , hogy az a folyamat, hogy illegális bevándorlók, ellenőrizetlenül, regisztrálatlanul, tömegével áramlanak be az Európai Unió területére a világ száz egynéhány országából, az fokozza a terrorveszélyt - ami most már meg is valósult többedik esetben -, rontja az európai emberek biztonságát, az európai életminőséget, veszélyezteti azt a mindennapi átlag életet, amelyet az európai polgárok szeretnének élni" - összegzett a politikus.

Kósa Lajos elmondta azt is, hogy az ülésen a belügyminiszter beszámolt az egész országra kihirdetett bevándorlás okozta válsághelyzet indokairól is, és az ülésen meghallgatott nemzetbiztonsági és hírszerzési adatok alapján világos, hogy nem fog csökkenni a déli határainkra nehezedő nyomás, illetve a határsértők aktivitása.

Hozzátette: a szomszédos országok szerveivel történt konzultációk és hírszerzési adatok szerint azt sem lehet kizárni, hogy megindul egy romániai útvonal is. Ismertetése szerint a válsághelyzettel kapcsolatban a bizottság tárgyal több közbeszerzés alóli felmentést, ami ahhoz szükséges, hogy ha kell, 2 héten belül a román- magyar határszakasznál biztonsági határzárat valósítsanak meg.

Kósa Lajos az ülésen elhangzottakról beszámolva elmondta azt is: idén ötezer megkeresés érkezett európai uniós országokból, hogy Magyarországra szeretnének telepíteni bevándorlókat, arra hivatkozva, hogy van magyar regisztrációjuk. Ugyanakkor továbbra is az az álláspont, hogy őket tovább kell küldeni Görögországba, hiszen nem Magyarország területén léptek be az Európai Unióba - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com