Kósa: biztonságunkat és indentitásunkat befolyásolja a "Soros-terv"

Kósa Lajos a Fidesz-KDNP velencei frakcióüléséről a TV2 Mokka című műsorának csütörtök reggel nyilatkozva azt mondta: az Európai Bizottság (EB) döntése a kötelező betelepítési kvótáról "szélesre tárta a kapukat a Soros-terv előtt", amely szerint le kell bontani a határzárat és a kerítést, évi egymillió migránst kell behozni Európába, mindegyiknek kilencmillió forintot kell adni, ennek fedezésére pedig kölcsönt kell felvenni.



Hozzátette, a magyar ellenzék és az európai baloldal igyekszik megtéveszteni az embereket, most "azt hazudják, hogy nincs is Soros-terv", 2015-ben még azt mondták, hogy nincs "migrációs özön", a népszavazáskor pedig azt állították, nincs kvóta, hanem önkéntes felvétel van. Kósa Lajos szólt arról is, hogy a frakcióvezetői pozícióban várhatóan október elején váltja őt Gulyás Gergely.

A politikus szerint van kellő tapasztalata a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszteri poszthoz, mert 16 évig vezette Debrecent, sokáig volt a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, és jelenleg is tiszteletbeli elnöke.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com