Kósa: egyre több baloldali szerint is nemzeti ügyről van szó

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint egyre több baloldali mondja azt, hogy részt vesz és nemmel szavaz az október 2-ai kvótanépszavazáson, mert nem párt-, hanem nemzeti ügyről van szó.

A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján felidézte az MSZP XV. kerületi önkormányzati képviselője, Móricz Eszter minapi nyilatkozatát, amelyben a migránsok betelepítését ellenző politikus azt mondta: hívő keresztény nőként mást gondol a kvótanépszavazásról, mint az, aki nem veszi alapul, hogy a migránsok által képviselt dolgok ellentétesek a keresztényi magatartással.

fidesz

Az MSZP elnöksége azonban hétfőn "berendelte" őt, majd Móricz Eszter közleményt adott ki, miszerint félreérthetően fogalmazott, és kijelentette: nem vesz részt a népszavazáson - mondta a történtekről Kósa Lajos.

A frakcióvezető ezt úgy kommentálta: az MSZP képtelen maga mögött hagyni "a bolsevik hagyományokat", vagyis hogy "persze, mindenkinek lehet a pártban különvéleménye: a börtönben meg az akasztófa előtt".

Pedig a kötelező betelepítési kvóta ügyében "nyilvánvalóan nemzetrontó politikát folytat" az MSZP - fogalmazott -, és egyre több választója, sőt politikusa szerint is rossz álláspontot képvisel a kérdésben a szocialista párt.

A Fidesz mindenkit arra biztat, vegyen részt a népszavazáson, voksoljon nemmel, mert nem pártok, hanem a nemzet ügye melletti kiállásról van szó - mondta, hangsúlyozva: semmilyen brüsszeli szervezet nem dönthet arról, hogy nem magyar állampolgárok hogyan és mennyien élhetnek Magyarországon. Ez a magyarok elemi joga - jelentette ki.

A frakcióvezető-társainak múlt héten írt nyílt levéllel kapcsolatban - amelyben arra buzdította őket, mondjanak nemet a kvótareferendumon - Kósa Lajos közölte: eddig csak az MSZP képviselőcsoportjának vezetőjétől kapott választ. Ebben Tóth Bertalan azt írta - idézte -, hogy nincs igaza a Fidesznek, ez egy értelmetlen kérdés.

Holott az Európai Bizottság jogszabályalkotást kezdeményezett a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Kósa Lajos -, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke pedig bejelentette, hogy az EP ősszel napirendjére tűzi az általa támogatott kvóta kérdését. Ráadásul Martin Schulz szerint felső limit nélkülinek kellene lennie a kvótának - tette hozzá.

Azt a hétfői hírt, hogy az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől, a Fidesz frakcióvezetője úgy kommentálta: az Európai Bizottság mindig is kvótapárti volt, ezért ez a mostani közlés egy "ténybejelentés".

Angela Merkel német kancellár hétfői nyilatkozatáról - mely szerint legszívesebben visszaforgatná az idő kerekét, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság - a kormánypárti politikus azt mondta: nem értékelné úgy, hogy a kancellár gyökeresen megváltoztatta volna az álláspontját, mert pártja, a CDU azt kommunikálja a választóinak, hogy "jönnek ugyan a migránsok, de úgyis szét fogjuk őket teríteni kötelezően az Európai Unió különböző országaiban, és ez lesz a megoldás".

Arra a felvetésre, miszerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a Fidesz megkereste a pártját azzal, hogy kampányoljon az igen szavazat mellett, Kósa Lajos úgy reagált: ez természetesen nem igaz, "hazudik Gyurcsány már megint".

A felveendő háromezer új magyar határvadásszal kapcsolatos kérdésre elmondta: már több mint háromezren jelentkeztek, de voltak, akiknél akadtak alkalmassági problémák.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com