Kósa: nagy egységben fogadta el a parlament a polgármesterek bérrendezését

A polgármesterek bérét ezentúl nem a helyettes államtitkári, hanem az államtitkári javadalmazáshoz kötik - emlékeztetett az elfogadott jogszabályra.

Az elektronikus hírközlési és a fogyasztóvédelmi törvény módosításából azt emelte ki, hogy egyes cégeknek 2017 szeptemberétől a telefonos ügyfélszolgálatukon biztosítaniuk kell, hogy öt percen belül kapcsolják a diszpécsert az 1-es menüpontban.



A településkép-védelmi törvénnyel kapcsolatban a frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy hároméves türelmi időt adtak a jelenleg szabálytalanul elhelyezett reklámhordozók esetében. Három év után a szabálytalanul kihelyezetteket be kell szedni. Emellett a parlament meghosszabbította a zártkerti ingatlanok átminősítését, csakúgy, mint a külföldön tartott legális jövedelmek utáni adózásra vonatkozó szabályozást, de a kedvezmény ezentúl csak a személyi jövedelemadónál lesz érvényesíthető - sorolta a döntéseket.

Azt is megemlítette, hogy 29 ezerről 31 ezerre növelték a honvédség létszámát. Azzal a rendelkezéssel kapcsolatban, amely szerint állami vezetők lehetnek sportszervezeti vezetők is, Kósa Lajos azt mondta: eddig is volt erre példa, de sok volt a jogvita, ezért rendezni kellett a kérdést. Az Országgyűlés arról is határozott, hogy az egyedülálló szülők gyermekei elsőbbséget élveznek a bölcsődei felvételnél, ha a szülő dolgozik vagy munkát keres.

A veszélyeztetett gyermekekkel kapcsolatos hatósági eljárásokat pedig fokozottabban gyermekpártivá tették - jegyezte meg, példaként említve, hogy bizonyos szűrővizsgálatoknál, vizsgálatoknál kötelező lesz beengedni az otthonokba a védőnőt, illetve a háziorvost. A PISA-felmérés eredményeit firtató kérdésre Kósa Lajos azt mondta: a magyar oktatás alapvetően nem kompetenciaalapú, ezért például más országok teljesen más típusú pedagógusképzése egyes elemeinek átvétele nem megoldás.

Arról kell vitát folytatni, hogy mennyire kell kompetencialapúvá tenni a magyar oktatást - jegyezte meg a fideszes politikus, aki szerint bár fontos a PISA-felmérés, abból csak "higgadt következtetéseket" szabad levonni, az eredményeket pedig napi politikai küzdelmekre felhasználni "dőreség". A letelepedési kötvényekkel kapcsolatos felvetésre azt közölte: tudomása szerint a kormány még az idén dönt arról, hogy nem bocsátja ki többet ezt a fajta értékpapírt. A jövő évi nyugdíjemelésről is tettek fel kérdést, amelyre válaszul Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője megerősítette: a nyugdíjak január elsejétől 1,6 százalékkal emelkednek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com