Kovács-ügy - Németh Szilárd: a Jobbik zárja ki Kovács Bélát!
A Fidesz azt várja, hogy a Jobbik határolódjon el a kémkedéssel gyanúsított európai parlamenti (EP) képviselőjétől és zárja ki Kovács Bélát - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A politikus feltette a kérdést: vajon miért olyan fontos, hogy a párt elnöke megvédje Kovács Bélát? Miközben "egyértelműen világos, hogy ez az ember fedett módon, konspiratív módon, rendszeresen találkozott orosz diplomatákkal, rendszeresen kijárt Moszkvába, egyszer még Vona Gábor is elkísérte".
A fideszes politikus azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottságban - a Jobbik egyik képviselőjével együtt - meghallgatott tájékoztatás alapján teljesen biztos abban, hogy a Kovács Béla elleni feljelentés megalapozott.
Németh Szilárd hangsúlyozta: az ügy már több mint egy éve húzódik, pedig korábban Kovács Béla többször úgy nyilatkozott, hogy le fog mondani mentelmi jogáról. Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta: ha Kovács Béla lemondana mentelmi jogáról, akkor azt a bizottság nem vizsgálná, "hanem elengednék".
"Ennek az ügynek igazából a Jobbik tehetne pontot a végére" - fogalmazott Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán.
MTI
A politikus feltette a kérdést: vajon miért olyan fontos, hogy a párt elnöke megvédje Kovács Bélát? Miközben "egyértelműen világos, hogy ez az ember fedett módon, konspiratív módon, rendszeresen találkozott orosz diplomatákkal, rendszeresen kijárt Moszkvába, egyszer még Vona Gábor is elkísérte".A fideszes politikus azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottságban - a Jobbik egyik képviselőjével együtt - meghallgatott tájékoztatás alapján teljesen biztos abban, hogy a Kovács Béla elleni feljelentés megalapozott.

Hozzászólások