Kovács Zoltán: a legtöbb magyar ember számára egy élet munkája a kilátásba helyezett bírság

Kovács Zoltán kifejtette: a testület azt kezdeményezte, hogy minden át nem vett migráns után fejenként 250 ezer euró, vagyis mintegy 78 millió forint úgynevezett szolidaritási büntetést fizessenek azok az uniós tagállamok, amelyek nem hajlandók részt venni az illegális bevándorlók befogadásában.

A kormányszóvivő szerint ez mutatja azt a szándékot, hogy mindazokat meg kell büntetni, akik nem értenek egyet a brüsszeli bevándorláspolitikával. Példaként említette a további szankciókra a kohéziós alapok, illetve az agrártámogatások "lecsípését" is. Hangsúlyozta: Magyarország elfogadhatatlannak tartja ezt, és nem enged álláspontjából.



Kovács Zoltán jelezte azt is, hogy a következő időszakban az uniós döntési mechanizmus szinte minden szintjén szóba fog kerülni az illegális bevándorlás. Mindenkire hárul feladat, leginkább a miniszterelnökre, akinek az Európa Tanács ülésein határozottan és kellő támogatással kell képviselni Magyarország érdekeit - fogalmazott. A kormányszóvivő hozzátette: ezért is kérik az embereket, hogy a korábbiakhoz hasonlóan minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, mivel a válaszok nem csak eligazítást adnak arról, mit gondolnak, hanem muníciót is jelentenek azoknak, akik a magyar álláspontot képviselik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com