Kovács Zoltán: Gyurcsány Ferenc és az ellenzék hazudik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és az ellenzéki pártok egyszerűen hazudnak a szombati EU-csúccsal kapcsolatban - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek.

A szóvivő azt mondta: az ellenzéki pártok hazudnak, hiszen pontosan tudják, hogy az Európai Tanács sem korábban, sem pedig most hétvégén nem döntött a kötelező kvótáról, ez csak a következő csúcstalálkozón lesz téma.

gyurcsány ferenc

 

Magyarország és Szlovákia egy alacsonyabb szintű, a belügyminiszterek tanácsában hozott döntés miatt fordult bírósághoz - tette hozzá.

"Mindenki számára teljesen világos, hogy Brüsszel és a magyar baloldal akar kötelező betelepítési kvótát, miközben a magyar kormány álláspontja változatlan: minden eltelt nap és a magunk mögött hagyott egy év arról tanúskodik, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika és a kvóta ötlete megbukott" - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Hozzátette, a kormányt azon álláspontjában, miszerint elutasítja a kvótát - egy nemzeti konzultáció során - több mint kétmillió aláírással az emberek is támogatták.

A kormányszóvivő szólt arról is, azt önmagában sikernek tartják, hogy a hétvégi csúcson elfogadták a magyar álláspontot: Magyarország határait meg kell védeni és a schengeni eljárást minden tagállamnak be kell tartania; meg kell állítani az illegális migrációt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com