Kövér: állam és egyház elválasztva, de együttműködve létezik egymás mellett

"Nem gondoljuk, hogy az embereket a hitüktől (...), a vallás által meghatározott, a kereszténység által meghatározott gyökereiktől el lehetne választani.

Pontosabban el lehet (...), de ennek olyan súlyos következményei vannak, illetve lesznek, amelyekre nagyon nehéz szavakat találni" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke, aki szerint hit, kultúra, gyökerek és hagyományápolás nélkül a társadalom szétesik, a közösségnek nincs jövője.



A politikának egy téves felfogása uralkodott 1990 óta eltelt negyedszázadban, Nyugat-Európában pedig még régebben uralkodik, és ott a következményei is súlyosabbak, mint a volt szocialista táborban - mondta. Utóbbi országokban ugyanis - hangsúlyozta - "az ateista, kommunista elnyomás (...) egyfajta immunreakciót indított be", és - szándéka ellenére - konzerválta a hagyományokat, gyökereket, közösségeket. Ezek pedig most szerinte reményt adhatnak arra, hogy Közép- és Kelet-Európán keresztül a kontinens egésze visszataláljon régi önmagához. Kövér László az állam kötelességének nevezte, hogy ápolja azokat a kulturális alapokat, amelyeken létrejött a magyar nemzetet is magában foglaló civilizáció.

Az Országgyűlés elnöke péntek este nyitotta meg Budapesten a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévet. Ezzel kapcsolatban a rádióinterjúban hangsúlyozta: a reformáció elmúlt 500 éve olyan mértékben gyarapította a magyar kultúrát, ami mellett "nem lehet csak úgy, egy vállrándítással elmenni". Megjegyezte, a XVI. században, a magyar történelem egyik legválságosabb időszakában, az ország szétesésekor a reformáció tartotta meg a nemzetet. "A modern értelemben vett nemzetnek a születési alkalma is volt az, amikor egy időben a magyar népesség körülbelül 90 százaléka áttért az új hitre" - mondta Kövér László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com