Kövér László: Az EU nem tudja eldönteni, mit gondoljon a migránsválságról

Kövér László házelnök szerint az Európai Unió nem tudja eldönteni, mit gondoljon a migránsválságról, és így megoldani sem tudja a problémát.

A Die Weltwoche című konzervatív svájci hetilap friss számában megjelent interjújában a politikus leszögezte: Magyarország csak kötelezettségeinek tesz eleget a déli határzárral, és megakadályozza, hogy ellenőrizetlen embertömegek érkezzenek a schengeni övezet külső határán át.

die welt

A szerb, majd a horvát határ ideiglenes lezárásáról szóló kérdésre azt mondta, Magyarország az intézkedéssel egyúttal egyértelművé tette, hogy nem migrációs utazási iroda, és nem akar tettestárs lenni Európa szétrombolásában.

"Nem csak én vagyok azon a véleményen, hogy az európai intézményrendszer kudarcot vallott, egyre több politikus és értelmiségi gondolja így" - fogalmazott Kövér László. Hozzáfűzte: "Egy biztos, ez nem az az Európai Unió, amelyről Adenauer és Schumann álmodott".

Kövér László szerint a Fidesz 2010-es választási győzelme után az európai baloldal megpróbálta elszigetelni, gazdaság- és társadalompolitikája miatt pellengérre állítani Magyarországot, de ez nem sikerült, "mert a demokráciában még mindig számít, mit gondolnak az emberek".

A 2014-es újraválasztás után most újabb támadások érik az országot - mondta a migránsválsággal kapcsolatos magyar állásponttal összefüggésben, hozzátéve, hogy ezúttal még inkább meghiúsultak a támadások, nemcsak a magyar közvélemény, hanem a többi kelet-közép-európai ország támogatása miatt is.

"A nyugati, úgynevezett régi EU-tagországok politikusai közül is sok inkább Orbán Viktorral, semmint azokkal ért egyet, akik lehetőséget látnak a menekültválságban" - fejtette ki.

A térségbeli országokkal való együttműködésről azt mondta, "minden rosszban van valami jó", Szlovákia, Csehország és Lengyelország felismerte, hogy "a dolgok, amelyek elválasztanak minket, nem olyan jelentősek, mint az előttünk álló kihívások és veszélyek".

A visegrádi országok segítségnyújtása a határok őrizetében inkább szimbolikus, és a Magyarországgal, a magyar politikával való szolidaritás jele - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a migránsokban Európa jövőjét látó Angela Merkel német kancellárnak vagy az Európa végét látó Orbán Viktor magyar kormányfőnek van-e igaza, Kövér László azt válaszolta, mindkettőjüknek.

"A nyugat-európai városok demográfiai előrejelzéseiből kiolvasható, mikor lesz muszlim polgármestere Kölnnek vagy Antwerpennek. Ez a jövő" - fogalmazott.

"Az európai kultúra - a világ legsikeresebbje - azonban a zsidó és a keresztény hagyományok gyümölcsöző keveredéséből született" - mondta, Európa másik erősségeként említve a nemzeti kultúrák sokszínűségét. Úgy vélekedett, ez a civilizáció elválaszthatatlan keresztény örökségétől, de mára - a mostani bevándorlási hullám nélkül is - a demográfiai helyzet a reménytelenné válás határára jutott, ami Európa végét jelentheti.

"Nem a távoli jövőben, hanem a gyerekeink, de legkésőbb az unokáink életében" - jelentette ki.

"Nem a gyakorló keresztények számáról van szó. (...) Gyakran mondunk valamit, anélkül, hogy tudnánk, a Bibliából idézünk. Ahogy az egyik püspökünk mondta, Európában még az ateisták is keresztények, legalábbis kulturális értelemben" - mondta a házelnök, hozzátéve, hogy az európai kultúra és vallás türelmes, és ez a gyengéje.

"Ellenségei - mindegy, hogy a liberális világmegmentők vagy az iszlamisták - nem azok. Noha a liberálisok szívesen nevezik toleránsnak magukat" - jegyezte meg.

A svájci hetilap felvetésére, hogy az Európa "végétől" való félelem Angela Merkel kancellári székébe kerülhet-e, Kövér László azt válaszolta, személy szerint kedveli a német kormányfőt, és a CDU/CSU konzervatív pártszövetség az egyik legfontosabb partnerük az EU-ban.

"A mi érdekünk, hogy úgy menedzselje a válságot, hogy ő, Európa és Magyarország is megerősödve kerüljön ki belőle, a nemzeti érdekeket figyelembe véve" - mondta.

A házelnök megítélése szerint azonban az EU jelenleg szembemegy saját érdekeivel, és lábbal tiporja az európai jogot.

Korábban Magyarországot vádolták azzal, hogy eltávolodik a jogállamiságtól - mondta -, most azonban sem az Európai Bizottságot, sem az Európai Parlamentet nem érdekli, hogy olyan kvótarendszert akar "ránk kényszeríteni, amelynek semmiféle alapja nincs az európai szerződésekben".

Kövér László szerint csak az lenne jogszerű, ha az állam-, illetve kormányfők egyhangúlag döntenének erről az Európai Tanácsban.

"Minden más eljárás illegitim" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az Európa-szerte erősödőben lévő úgynevezett populista pártok - az Alternatíva Németországnak (AfD), a francia Nemzeti Front (FN), az osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Svájci Néppárt (SVP) - szélsőséges, nacionalista, rasszista erők-e, a házelnök megjegyezte: "Ha az FPÖ Bécsben 30 százalékot szerez, és az ember szélsőségesnek nevezi, az azt is jelenti, hogy a szavazók 30 százalékát is annak nevezi. Vagy ostobának, mert nem értik, kire szavaznak".

Hozzátette, "ha a jobbközép pártok nem tudnak kiszabadulni a baloldal ölelésének fogságából, azzal a jobboldalon teret nyitnak a radikális rendszerkritikus erőknek".

A házelnök úgy vélte, manapság a politikai korrektség diktatúrája tapasztalható, láthatatlan erkölcsi cenzúra, lelki terror uralkodik Európában, de ennek véget vet a migránsválság.

Az interneten látható, hogy az emberek tömegével mondanak ellent annak, amit az újságok írnak, tüntetnek az utcákon - és nemcsak a menekültpolitika, hanem például az európai-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások menete ellen is - mondta Kövér László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com