Kövér László: Közép-Európában magyarként fennmaradni elismerésre méltó teljesítmény

Közép-Európában, a Kárpát-medencében, a hadak útjában és idegen birodalmak örök ütközőpontjában 750 évig egy tájegységen, egy településen belül közösségként fennmaradni és magyarként megmaradni már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a Vas megyei Simaság jubileumi ünnepségén.

A megmaradás - szavai szerint - nem pusztán szerencse, hanem mindig akarat, áldozat és hűség dolga is volt. Áldozatot vállalni és hűségesnek lenni Istenhez és hűségesnek lenni a hazához - tette hozzá.

Kövér László

Hiábavalóan eltelt ötszáz év után már nem várunk hálát azokért a tragikus következményekkel is járó áldozatokért, amelyeket Európa szabadságáért és valódi értékeiért, kultúrájának és keresztény hitének védelméért is hoztunk Nándorfehérvártól az '56-os Budapestig, de a magunk szabadsága, kultúrája, keresztény hite értékei védelmének jogát mindenkivel szemben fenntartjuk magunknak - fogalmazott Kövér László a település fennállásának 750. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Hozzáfűzte: nem hisszük, hogy Európa demográfiai problémáit a tömeges bevándorlással lehetne megoldani.
"Mi a családjaink támogatásában bízunk, azt reméljük, hogy a jövőben is magyarok fogják benépesíteni ezt a földet, mi azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké, Magyarország pedig a magyaroké maradhatna" - mondta a házelnök a napjainkban zajló, népvándorlássá növekedett migrációra utalva.

Szavai szerint, látva az európai államok többségének tanácstalanságát és zavarodottságát a migrációs válság kezelésében, még inkább érezzük és értékeljük annak a jelentőségét, hogy 2010 után sikerült a magyar államot ismét működőképessé tenni és a magyar emberek, a nemzet szolgálatába állítani.

Hozzátette: Magyarország kész a bajba jutott valódi menekülteket önzetlenül segíteni, de ragaszkodunk ahhoz, hogy törvényeink és az általunk vállalt nemzetközi - így európai uniós - szabályok betartását minden ideérkezőtől megkövetelhessük.

Kövér László ünnepi köszöntőjében elismerően szólt a kis vasi község, Simaság történelmi múltjáról, felidézte a település kapcsolatát a Festetics családdal. Beszélt arról is, hogy a község milyen áldozatokat hozott a világháborúk idején, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlások során a falu lakói közül négy embert végeztek ki és hetet börtönöztek be.

A jubileumi ünnepségen felavatták Festetics György mellszobrát, valamint leleplezték a 750. évforduló alkalmából állított emléktáblát, emléklapokat adtak át és egy emlékfát is elültettek.

Az ünnepség előtt Pápai Lajos győri megyés püspök, Simaság díszpolgára celebrált szentmisét a falu római katolikus templomában. Szentbeszédében a keresztény házasság szentségét, a hit fontosságát és a családok társadalmi megtartó erejét emelte ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com