Kövér László: modern történelmünk nagy tragédiája az első világháború

"Modern történelmünk nagy tragédiája az első világháború; ahogy akkor nevezték, a Nagy Háború. Ennek rombolása mindmáig hat" - hangoztatta vasárnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke dél-amerikai körútjának második állomásán, Buenos Airesben, ahol megkoszorúzta az első világháborúban elesett magyar katonáknak emléket állító Hősök Falát.

Kövér László

A beszédről Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.

A megemlékezésen a parlament elnöke kitért a Magyar Statisztikai Hivatal egyik tanulmányára, amely szerint halottakban, eltűntekben több mint 600 ezer életerős férfit vesztett Magyarország a háborúban.

"Megállapítható, hogy arányaiban hazánk veszteségei voltak a legsúlyosabbak, és a politikai és társadalmi következmények is rettenetesek lettek. A kieső születéseket is tekintetbe véve ekkor indult meg a magyarság fogyása, a tömeges kivándorlás az országtól elszakított területekről, és még az általában igen nehezen mozduló vidéki lakosságot is felkapta és elsodorta a forgószél. Az elszakított városokkal pedig az új hatalom bánt el - mondta.

Kövér László hangsúlyozta: a történészek között nincs vita abban, hogy az első világháborút lezáró békeparancsok vezettek a második világégéshez.

A két iszonyú háborút követő elmenekülés itt, Argentínában is felduzzasztotta a magyar közösséget. A régi kivándorlókhoz, főleg a második világháború után, különösen Buenos Aires térségébe érkezett számos magyar. Azóta sok idő telt el, de világ csodájára ma is él az argentínai magyarságnak számos egyesülete és négy bejegyzett egyházi közössége, van saját újsága és van ifjúsági mozgalma - mondta a parlament elnöke.

Magyarország és az idegenbe szakadt magyarság 1925 óta emlékezik meg minden május utolsó vasárnapján hőseiről. Akkor még frissek voltak a sebek; a falvak, városok főterén felállított emlékművekre, az elcsatolt területeken templomokba rejtett táblákra vésett nevek elvesztett apákat, férjeket, fiakat jelentettek az adott közösség számára. Mutatták, hogy kegyelettel és megbecsüléssel adózunk azok iránt, akik életüket áldozták hazájukért az első világháborúban - folytatta kövér László.

Hozzátette: nem véletlen, hogy ez az ünnep kényelmetlenné vált a második világháború után a szovjet fegyverek árnyékában hatalomra került kommunistáknak.

"Az idegen megszállók helyi kiszolgálói számára az általuk utolsó csatlósként megbélyegzett hazánk hadseregének a harctéren helytálló katonája legalábbis gyanús alakká, ha nem háborús bűnössé vált, ezért a magyar hősökről való megemlékezés mint "nacionalista csökevény" lekerült a napirendről, és szép lassan feledésbe is merült.

A településeken felállított első világháborús hősi emlékművekre ugyan nem mert kezet emelni a hatalom, de ezek a szocializmus évtizedei alatt élettelen, megtűrt tárgyakká váltak, ahol megemlékezéseket nem tarthattak. A második világháború elesettjeinek már emléket állítani sem volt szabad. 1956 hőseinek és mártírjainak pedig még a pontos számát sem tudhatjuk" - jelentette ki a politikus.

Kövér László beszédében egyebek között kitért arra, hogy a nehéz időkben a nyugati világban a szélrózsa minden irányában szétszóródott magyarok őrizték a magyar hősök kultuszát, kialakították az emlékezés helyszíneit, és évről évre megemlékeztek a hősök napjáról.

"Az anyaország részéről ezért hála és köszönet illeti a nyugati magyarságot, amit a magyar Országgyűlés nevében is szeretnék kifejezni, és arra kérem Önöket, hogy őrizzék továbbra is e szép és nemes hagyományt" - mondta az Országgyűlés elnöke.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com