Kövér: meg kéne próbálni egy másfajta gazdasági és politikai világrendet felépíteni

Az Országgyűlés elnöke szerint meg kellene próbálni egy másfajta gazdasági és politikai világrendet felépíteni, nem pedig új ellenségeket keresni ott, ahol 1945-ben, vagy 1989-ben már lezártak egy-egy konfliktust.

Kövér László a Pesti Srácok portálnak adott interjújában úgy értékelt: hiába hitték sokan, hogy 1989 után beköszönt "a liberális világbéke", nem ez történt. "Újabb és újabb ellenségekre, konfliktusokra és műbalhékra van szükség ahhoz, hogy a hadigépezet mozgásban tudjon maradni" - fogalmazott, hozzátéve: a világ sosem volt ekkora bizonytalanságban.

parlament

Szavai szerint a 2001. szeptember 11-e után "minden épeszű ember látta", hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy addig folytak; "meg kell próbálnunk azokat a veszélyeket beazonosítani, amelyek az emberiség, a gyermekeink, unokáink puszta létét fenyegetik". Fontos jelzésnek ítélte "a terror és a migrációs válság árnyékában" tartott párizsi klímacsúcsot.

Az Országgyűlés elnöke - részben a német példára hivatkozva - arról beszélt: a migráns tömeg nemcsak olcsó munkaerő, hanem egyben "a kormányzás közeléből mindenütt kiszoruló baloldal számára a túlélést jelentő szavazóbázis is". A baloldal lételemeként hivatkozott "a permanens felszabadításra", amit úgy magyarázott: mindig újabb és újabb tömegeket, csoportokat szuggerálnak bele az elnyomotti, pária státusba, hogy ismét kialakíthassák "a felszabadítás" lehetőségét.

"Nem szeretném a muszlim hitű migránsokat megsérteni, de a felszabadítható tömeget tekintve a baloldal szemében nincs különbség köztük és mondjuk a transzneműek között" - jelentette ki az interjúban.

A világpolitikai helyzetet elemezve úgy vélekedett: felelős poszton lévő emberek teljesen elvesztették a józan eszüket. Mindez nem jött volna létre - folytatta -, ha érvényesül a satus quo fenntartása, és a Nyugat "nem bonyolódik kalandor akciókba, hogy a gyilkos rezsimek helyén még több áldozatot követelő káoszt hozzon a felszabadítottakra".

"Mindazonáltal nem hinném, hogy túl sok fejfájást okoz az Egyesült Államoknak a tény, hogy Európa már rég volt ilyen gyenge" - jegyezte meg Kövér László.

A házelnököt kérdezték arról, hogy Colleen Bell amerikai nagykövet a román korrupcióellenes küzdelmet állította példaként. Azt felelte: "nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, hiszen mindezt egy olyan nagykövet mondta, aki kampánypénz gyűjtő politikai szolgálatainak béreként kapta ezt a kellemes magyarországi kiküldetést".

Mint mondta, az amerikai politika elvi alapja a kormány mögött álló üzleti érdekek könyörtelen képviselete, az európai politikával összefüggésben pedig - egy finn népi bölcsességet idézve - azt mondta: "a hülyét a templomban is megverik".

Megkérdezték a Fidesz-kongresszuson elmondott szavairól is, amire Kövér László felvetette: "aki - és most nem az önhibájukon kívül gyermeket felnevelni nem tudókra gondolok - nem tesz semmit az új generációk megszületéséért, milyen jogon vár el bármit is közösségtől".

Szóvá tette, hogy sokan kizárólag a mában képesek gondolkodni és nem merül fel bennük, hogy mi lesz 30 év múlva. A házelnök furcsa hozzáállásnak minősítette azt a követelést, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe. A társadalmi együttélés jogi és erkölcsi szabályai éppen erről szólnak - mondta, példaként hozva, hogy előírják: aki motorkerékpárra ül, annak bukósisakot kell viselnie.

"Aki azt gondolja, hogy a gyermekvállalás fontosságának hangsúlyozása már önmagában elfogadhatatlan beavatkozás az intim szférájába, az idősen, betegen se kérjen semmit olyan emberektől, akik adófizető, a társadalmat fenntartani képes gyermekeket neveltek fel tisztességben, szeretetben" - mondta Kövér László.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com