Krónika 1. rész

Microsoft-licencekkel kapcsolatos visszaélésekről, a devizahitelekről is szó volt kedden napirend előtt az Országgyűlésben.Megemlékezés, kitiltások lejárta

Az elnöklő Jakab István megemlékezett a közelmúltban elhunyt Árgyelán György (MSZP) volt országgyűlési képviselőről, majd közölte, hogy az Országgyűlés április 28-i döntésével jogerősen kitiltott képviselők közül Bedő Dávid (Momentum), Lőcsei Lajos (Momentum), valamint Hadházy Ákos független képviselő kitiltása kedd éjfélkor letelik, ezt követően a képviselők újra beléphetnek az Országház területére.

Párbeszéd: szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket

Mellár Tamás (Párbeszéd) közölte: eddig 3,3 milliárd forintnyi uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket. Az ügyben a magyar Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozott hat éven át eredmény nélkül, az amerikai tőzsdefelügyelet és az amerikai igazságügyi minisztérium már 2019-ben jelezte, hogy csalás történt, közvetítő céget iktattak be a cég és az állam közé.

Hozzátette: várhatóan további 1,5 milliárd forintot is vissza kell fizetni.

Arról is beszélt: a közvetítőcégek közt feltűnt a 4iG egyik leányvállalata, majd kritikával illette azt is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó állami tulajdonú N7 Holding privatizálása után ugyanez a 4iG szerez 75+1 százalék tulajdoni arányt.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte: a Microsoft-ügyben a magyar kormány az amerikai kormányhoz fordult az érvényes jogsegély egyezmények keretében, és várják a választ.

A 4iG magyar védelmi iparban való részvételéről megjegyezte: Magyarország változatlanul a béke pártján áll, a békéhez azonban erő kell, ami elképzelhetetlen egy modern innovatív, exportképes magyar hadiipar nélkül.

A hadiipar piacképes részének értékesítését követően a termelés és értékesítés továbbra is magyar kézben marad, de olyan piaci alapon működő hadiiparra van szükség, amely garantálja a magyar honvédség ellátásbiztonságát, miközben képes exportra értékesíteni is - mondta.

Hangsúlyozta: az állami tulajdonú N7 Holding továbbra is birtokolni fogja a szuverenitást és ellátásbiztonságot biztosító kritikus infrastruktúrákat.

Mi Hazánk: a devizaalapú hitelezés a magyar történelem egyik legaljasabb bűncselekménysorozata

Toroczkai László (Mi Hazánk) a magyar történelem egyik legaljasabb bűncselekmény- és csalássorozatának nevezte a devizaalapú hitelezést, amellyel "magyarok százezreit verték át". Ebben minden korábbi kormány bűnrészes, mert a devizahitelezés a Fidesz első kormánya idején kezdődött, a baloldali kormányok alatt felgyorsított és népszerűsített devizaalapú hitelezés ügyét az elmúlt 15 évben sem tudták rendbe tenni, ezért felelősségre vonást sürgetett.

Úgy fogalmazott: ahelyett, hogy megoldották volna a problémát, a forintosítás mögé bújnak, de nem oldották meg a válságot, és törvénytelennek nevezte ezt a megoldást, amellyel csak a nemzeti bank járt jól.

A Mi Hazánk azt követeli, hogy fizessenek a bankok, azok, amelyek átverték a magyarokat, és azonnal állítsák le a végrehajtási eljárásokat.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt mondta: az elmúlt 15 évben több százezer magyar családot mentett meg a kormány a devizahiteles adósságból.

Emlékeztetett: 2010-ben a 10 600 milliárd forintnyi lakossági adósság 70 százaléka devizahitel volt. Ezután a kormány kilakoltatási moratóriumot hirdetett, leállította a tömeges devizahitelezést, bevezette az árfolyamgátat, lehetővé tette a végtörlesztést, létrehozta a nemzeti eszközkezelőt és felfüggesztette a kilakoltatásokat.

Végtörlesztéssel mintegy 170 ezer adós élt, az árfolyamgátat is szinte ugyanennyien vették igénybe, az elszámolási törvény alapján 185 milliárd forint értékű kifizetés történt, a forintosítással hozzávetőlegesen 500 ezer család élt - sorolta.

Jobbik: fizessenek a bankok!

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szintén a devizahitelesek ügyében arra szólította fel a kabinetet, hogy ne legyen bankárkormány, ne álljon a bankok oldalára. Szerinte azt is átverték, aki végtörlesztett, azt is, akit kilakoltattak, azt is, aki az eszközkezelő ügyfele volt. Azzal is tisztességesen el kell számolni, aki már régen lezárta ezt a csalárd jogviszonyt - hangoztatta.

Hozzátette, a tőkeösszeget mindenki fizesse vissza, de sem kamat, sem árfolyamkockázat áthárításáról nem lehet szó. Elmondta, nem kell a Kúria döntésére várni, hiszen a parlament előtt van az a törvényjavaslatuk, amely megoldja a kérdést. Ne az adófizetők pénzéből kárpótolják a devizahiteleseket, hanem fizessenek a bankok - javasolta, sürgetve, hogy azonnal tiltsák meg a kilakoltatásokat és szüntessék meg a devizahiteles ügyekben a végrehajtásokat.

Répássy Róbert államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ötszázezer család élt a kormány által a devizahiteleseknek nyújtott segítséggel. Elmondta, sokan már évekkel ezelőtt lezárták devizahiteles szerződéseiket. Folyamatban lévő ügyekben tud a bíróság az Európai Bíróság ítéletének megfelelő döntést hozni - mutatott rá.

Azon véleményét hangoztatta, hogy ügyvédként nem vállalna olyan ügyet, amely arról szól, hogy valaki lezárt hitelügyletben akar kártérítést visszakövetelni.

Kijelentette, a devizahitelesek ügye igenis foglalkoztatja a kormányt, tíz döntéssel sikerült megszabadítani őket a devizahitelezés átkától.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com