Krónika 1. rész

A Magyarországra érkező vendégmunkásokról, az ország egészségügyi állapotáról és a helyi egészségügyi ellátásról is szó volt kedden az Országgyűlésben napirend előtt.Mi Hazánk: ne kaphassanak állampolgárságot a vendégmunkások

Toroczkai László (Mi Hazánk) szerint Orbán Viktor ismét lebukott, mert a miniszterelnök egy német lapnak adott interjúban arról beszélt, hogy a Magyarországra érkező vendégmunkások egy idő után állampolgárságért folyamodhatnak.

Hozzátette: Németországban a múlt század hatvanas években pont így kezdődött az a migrációs probléma, amire Orbán Viktor és kormánya szeret hivatkozni.

Kijelentette, "vannak a világon sokkal hazafiasabb kormányok és jobban működő államok", például az Öböl-menti országok, ahol nem válhatnak állampolgárként a vendégmunkásként érkezők, így kerülve el, hogy ezek az emberek megváltoztassák a helyi politikát, kultúrát, a vallást.

Toroczkai László jelezte: pártja törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy Magyarországon ne kaphassanak állampolgárságot a vendégmunkások.

Válaszában Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: a hazai szabályozás szerint csak az állam által meghatározott keretek között lehet Magyarországon tartózkodni és munkát vállalni, vendégmunkások pedig csak olyan országból érkezhetnek, ahová visszafogadásuk biztosított.

Jelezte: tavaly 65 ezer munkavállalási engedélyt lehetett kiadni, idénre ezt 35 ezerre csökkentették, mintegy 300 foglalkozásból kizárták a harmadik országbeli vendégmunkásokat.

Szólt arról is: a visegrádi négyek között a 2,9 százalékos mutatóval Magyarországé volt a legalacsonyabb a külföldről érkezett munkavállalók aránya, míg Szlovákiában 4,3, Lengyelországban 7,1, Csehországban pedig 16 százalék volt ez a ráta.

Hangsúlyozta: igen szigorúak az állampolgárság megszerzésének szabályai.

Párbeszéd: pocsék Magyarország egészségi állapota

Tordai Bence (Párbeszéd) pocséknak nevezte Magyarország egészségi állapotát. Ezt azzal indokolta, hogy évente 50 ezer ember halála volna megelőzhető vagy elkerülhető, de szerinte gyakorlatilag nincsen népegészségügyi program, nem foglalkoznak az egészséges életmód elterjesztésével, minden az egészségtelen életmódot szolgálja.

Megjegyezte: nem mindegy, hogy milyen példát mutat Magyarország legismertebb embereként Orbán Viktor miniszterelnök a kilókkal folytatott harcban.

Arról beszélt: a jövőben nyugdíjba vonulók sokkal kevesebbet kapnak a magánnyugdíjpénztárak vagyonának elvétele miatt, a nyugdíjasokat pedig folyamatosan megkárosítja a kormány, hiszen 65 százalékkal volna magasabb volna a bevételük, ha nem törlik l a korábban alkalmazott svájci indexálást.

Önök havonta több mint 150 ezer forinttal károsítják meg a magyar nyugdíjasokat - fogalmazott a képviselő.

Csúfolódó óvodáshoz hasonlította a felszólalót válaszában Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint, ami elhangzott, az "egy féktelen düh, egy alpári düh kirohanása a jobboldallal, a nemzeti oldallal szemben", majd bocsánatkérésre szólította fel a politikust, amiért mást testalkata miatt pellengérre állít.

A magyar politikatörténetben példátlannak nevezte, hogy valaki úgy legyen frakcióvezető, hogy kilépett az adott pártból, mert nem értett egyet annak elveivel.

Mi még akkor is a nyugdíjemelésről fogunk beszélni, és a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amikor már ön csak az internetről követi ennek a parlamentnek a munkáját - fogalmazott az államtitkár.

Rétvári Bence azt emelte ki: 2010 óta 2010 óta öttel nőtt a várhatóan egészségben eltöltött évek száma, két és féllel a várható élettartam, előbbi téren Magyarország elérte az európai átlagot, eközben a nyugdíjak összege több mint duplájára, vásárlóértéke pedig 25 százalékkal emelkedett.

Helyi egészségügyi problémákat sorolt a Jobbik képviselője

Bencze János (Jobbik) Simontornya és térsége egészségügyi ellátási problémáit sorolta felszólalásában. Ismertetése szerint a település orvosi ügyeletének bezárása komoly problémákra világított rá, hiszen miután a közeli kórházat ápolási osztállyá alakították, most bezárhatják a Simontornyát is ellátó labort, holott ennek működése nagyon fontos volna a térségben élők számára.

Mint mondta, a paksi ügyelet 30-40 perc alatt ér ki Simontornyára, ezért azt kérte: nyissák újra a település orvosi ügyeletét vagy legalább kapjanak mentőállomásukra egy esetkocsit.

Hangsúlyozta: mindez nemcsak javítaná több mint tízezer ember ellátásának minőségét, de csökkentené a mentőszolgálatra nehezedő terheket is.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában a hazai egészségügyi rendszer egyik fontos újításaként említette, hogy a betegek elvárásaihoz és az elmúlt hónapok ellátási számaihoz alakítják a kereteket, a finanszírozást pedig a betegszám változása nyomán alakítják, annak érdekében, hogy ne legyen olyan kapacitás szűke, ami akadályozza a betegek ellátását.

Szólt arról is: a laborhálózat országos rendszerbe viszik át, országos ügyeleti telefonos hívórendszert alakítottak ki, amely, ha súlyos az eset, rögtön mentőt küld a helyszínre.

Megjegyezte: hétköznap egy, hétvégenként két beteg jut óránként az ügyeletekre, azaz nem alakulnak ki sorok, ami azt mutatja, a rendszer "jól megtervezett, kellő kapacitás, ami a betegeknek biztonságot nyújt".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com