Krónika 2. rész
A helyi önkormányzatokról, a gyermekvédelemről és az idősek megbecsüléséről is szó volt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
MSZP: a helyi közösségeknek kell cselekvési teret biztosítani
Hiszékeny Dezső (MSZP) az önkormányzatiságról szólva arról beszélt: a rendszerváltástól 2010-ig az önkormányzatok két évtizeden át "érdemben tudtak működni", 2010-et követően az újra erőre kapó önkormányzatiságot azonban "kettétörték". Ma Magyarországon a helyi önkormányzatok az állami bevételek alig hat százalékával gazdálkodhatnak - bírált.
Tiszta, átlátható működési rendet sürgetett, amelyet a különböző önkormányzati szerveződésekkel átbeszélve alakítanak ki. A 2026 utáni új kormánynak meg kell erősítenie az önkormányzatok gazdasági, szervezeti és döntéshozatali önállóságát; biztosítani kell az önkormányzati alapjogok alkotmányos védelmét, valamint képessé kell tenni őket anyagilag is feladataik ellátására, a feladataikat pedig sarkalatos törvényben kell rögzíteni. Továbbá újra képessé kell tenni az önkormányzatokat oktatási és szociális intézmények fenntartására - érvelt a helyi közösségek cselekvési terének biztosítása mellett.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte: 2010-et követően a kormány 1368 milliárd forintnyi adósságtól mentesítette az önkormányzatokat, miután a 2010 előtti, Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt "az adósságba belefullasztották a településeket".
Azokat a közfeladatokat, amelyek meghaladták az önkormányzatok teherbíró képességét, a kormány átvette annak érdekében, hogy az emberek a közfeladatokat a településeken ne a teherbíró képesség függvényében, hanem egyenlő színvonalon kaphassák meg - mutatott rá az államtitkár.
Közölte: a kormány az energiaválságban nem csak a háztartásoknak segített, hanem 2023-ban már százmilliárd forintnyi plusz támogatást nyújtott az önkormányzati energiaterhek csökkentésére, és a következő évben is 83 milliárd forintot adott. Az önkormányzatok támogatásának keretösszege 2024-ben már meghaladta az ezermilliárd forintot, idén pedig ezt több mint tíz százalékkal növelték - sorolta.
A DK továbbra is meg fogja kérdezni, ki az a Zsolti bácsi
A DK-s Gy. Németh Erzsébet azt mondta, amíg az Orbán-kormány tagjai nem hajlandók őszintén válaszolni, amíg a kormánypárti képviselők nem hajlandók vizsgálóbizottságot összehívni, amíg a hatóságok nem hajlandók valódi, független nyomozást indítani a gyermekotthonok és a Szőlő utcai javítóintézetben történt rémtettek ügyében, addig minden parlamenti ülésnapon meg fogják kérdezni, ki az a Zsolti bácsi.
Ha önök tényleg el akarták volna kapni az önökhöz dörgölőző pedofilokat és segítőiket, akkor nem a hazai LMBTQ-közösség tisztességes tagjait pedofilozzák le, nem tisztességes polgárokat aláznak meg azért, hogy átműtött óvodásokról, pedofil jogvédőkről és hasonló ostobaságokról harsogjanak - fordult a kormánypártokhoz, amelyek szerinte sosem akarták elfogni a soraikban rejtőzködő szexuális bűnözőket, inkább védelmezték a pedofilokat és segítőiket, ameddig csak lehetett. Sőt, egyiküknek még kegyelmet is adtak - mondta.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára válaszában felháborítónak nevezte, hogy Gy. Németh Erzsébet régen megcáfolt állításokat mondott el újra. A DK valamilyen ügyet megpróbál a nyilvánosságba vinni, hogy látszódjon a Tisza Párt mellett, ezért egy teljesen alaptalan álhírbotrányt indított - értékelt.
Hangsúlyozta azonban: máig nem tudtak semmilyen konkrét bizonyítékkal előállni, ezért minden hazudozónak felelnie kell a rendőrségen.
Emlékeztetett arra is, hogy a kormány a gyermekvédelmi forrásokat 18 milliárdról 129 milliárd forintra emelte, és amíg a baloldali kormány 81 pedofilt börtönzött be, a Fidesz-KDNP-kormány mintegy 700-at.
KDNP: fontos dolog az idősekre odafigyelni
Simicskó István (KDNP) a szerdai idősek világnapja alkalmából emlékeztetett arra, hogy fontos az odafigyelés, és a Fidesz-KDNP-kormány ezt teszi. Hozzáfűzte, az elmúlt 15 évben a kormány tettekben is kifejezte az idősek iránti tiszteletet. 2010-ben 97 ezer forint volt az átlagnyugdíj, ma 246 ezer; az idei költségvetés 7200 milliárd forintot szán nyugdíjakra, jövőre ez az összeg 7700 milliárdra nő - jegyezte meg.
Felidézte, hogy a KDNP volt a kezdeményezője a Nők 40 programnak, majd kitért a 13. havi nyugdíj visszavezetésére, amire a 2026-os költségvetésben 585 milliárd forint szerepel.
Bevezették, és már öt alkalommal alkalmazták a nyugdíjprémiumot, az Erzsébet-utalványok, a rezsiutalványok és most az élelmiszer-utalványok is nagyban segítenek a nyugdíjasoknak, a
Gondosóra program pedig számtalan életet mentett meg - sorolta az eredményeket.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a kormány nevében köszöntötte az időseket, akiket szavai szerint 2010 előtt kisemmiztek, elvéve tőlük a 13. havi nyugdíjat. Ezzel szemben 2010-ben az új kormány vállalta az idősek támogatását: az utóbbi 15 évben a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, vásárlóerejük pedig negyedével nőtt az idei emeléssel együtt - jelezte.
Kitért a rövidesen érkező nyugdíjkiegészítésre, az időseket is megóvó árréscsökkentésre és arra is, hogy már több mint 2 millió nyugdíjas megkapta az élelmiszer-utalványt. 429 ezren éltek eddig a Nők 40 programmal, míg a Gondosóra program 70 ezer életet mentett meg máig - mondta.
A Tisza Párt szakértőinek megjegyzéseiből idézve szólt azonban arról is, hogy nem mindenki gondolkodik az idősek tiszteletében.
(Forrás: MTI)
MSZP: a helyi közösségeknek kell cselekvési teret biztosítaniHiszékeny Dezső (MSZP) az önkormányzatiságról szólva arról beszélt: a rendszerváltástól 2010-ig az önkormányzatok két évtizeden át "érdemben tudtak működni", 2010-et követően az újra erőre kapó önkormányzatiságot azonban "kettétörték". Ma Magyarországon a helyi önkormányzatok az állami bevételek alig hat százalékával gazdálkodhatnak - bírált.

Hozzászólások