Krónika 2. rész
A női munkavállalók helyzetéről, a parlamenti vitanapról és a béke melletti kiállás fontosságáról is beszéltek képviselők hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
MSZP: a nők ettől a naptól ingyen dolgoznak az év hátralévő részében
Komjáthi Imre (MSZP) arra emlékeztetett, hogy ezen a napon van az egyenlő díjazás napja, és a nők ettől a naptól kezdve ingyen dolgoznak az év hátralévő részében.
A nők a munkáért átlagosan 17 százalékkal kevesebb bért kapnak - közölte. Szerinte a legnagyobb különbség a 35-55 éves korcsoportban van, azaz a munkavállalók derékhadában, ráadásul a közszférában magasabb, 20 százalékos a nők és férfiak fizetése közötti különbség. A közbeszéd állapotáról szólva kijelentette: jó, hogy nem azt mondta "a nemzet csótánya", hogy a bérszakadékot prostitúcióval kellene betöltetni.
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, 2010 óta megváltozott a nőkkel kapcsolatos hozzáállás, mind a munkaerőpiacon, mind a családtámogatásoknál előnyben részesítik a nőket. Ha az MSZP-nek valóban fontos lenne a nők védelme, hogyan történhetett meg az, hogy 2010 előtt jelentősen rosszabb volt a nők munkaerőpiaci helyzete, eltörölték a gyerekek utáni adókedvezményt? - kérdezte.
Úgy folytatta, ha a szocialistáknak valóban fontosak lennének a nők, akkor megszavazták volna azokat az intézkedéseket, amelyek idén és jövőre biztosítanak előnyöket a nőknek, például a gyerekek után járó adókedvezményt, a személyi jövedelemadó kedvezményeit. Közölte, soha ennyi nő nem dolgozott Magyarországon, mint ma, 2010 óta a munkaképes korú nők foglalkoztatottsága 20 százalékponttal emelkedett.
A DK az általa kezdeményezett vitanapról
Barkóczi Balázs (DK) arról beszélt, hogy néhány óra múlva kezdődik az általuk kezdeményezett gyermekvédelmi vitanap, és szóvá tette, hogy leszavazták a Szőlő utcai javítóintézet ügyében kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező javaslatukat.
Kritizálta a kormánypártokat, hogy csupán tizenegyen vannak jelen, és reményét fejezte ki, hogy ők legalább bent maradnak a vitára. Kitért a KDNP hétvégén közzétett posztjára is, amelyben az ügyészség állásfoglalását idézték arról, hogy az ügynek nincs politikusi érintettje, és bocsánatkérést vártak el. Nem az áldozatoknak követeltek bocsánatkérést, hanem saját maguknak, úgy csinálva, mintha ők lennének áldozatok - fogalmazott a DK-s politikus. Azt javasolta a kormánypártoknak, csináljanak úgy, mintha bátrak lennének, maradjanak bent, és válaszoljanak a kérdésekre.
Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára úgy reagált: ritkán lőnek ekkora öngólt, a DK frakciójából ugyanis ketten vannak jelen az ülésteremben. Miért nem a frakciótársainak mondja, hogy miért nincsenek jelen, ha fontos lenne a DK-nak a vitanap, akkor bent lennének - mutatott rá.
A parlamenti államtitkár szerint ez mutatja, hogy politikai fegyvert akarnak faragni a kérdésből. Az elmúlt években számtalan eset volt, amikor lehetősége lett volna a DK-nak, de nem állt ki a gyermekvédelem mellett, vagy nem jelentek meg a szavazáson, vagy nem gombot nyomtak, vagy egyáltalán nem nyomtak gombot ilyen témájú szavazásoknál - idézte fel.
Megjegyezte: a rendőrségi illetve ügyészségi nyomozás során mindenkit meghallgattak, akit a sajtóban megneveztek, de az érintettek visszavonták az általuk korábban mondottakat. Felidézte azt is, hogy a DK 5 millió forintot ígért a bizonyítékért, de senki nem jelentkezett. Kiderült, bizonyíték nincs, egy álhírbotrányt próbáltak generálni azért, hogy a DK-t öt százalék fölé "tornásszák" -összegzett.
KDNP: minden eddiginél fontosabb, hogy a magyarok kinyilvánítsák, hogy a béke és szabadság mellett állnak
Juhász Hajnalka (KDNP) a jelenléttel kapcsolatos polémiára reagálva közölte, jelen lesznek a gyermekvédelmi témájú vitán, de az később kezdődik. A képviselő az 1956-os megemlékezésekről beszélt és kijelentette: a globális háborús fenyegetettség és a nemzeti szuverenitásunk elleni brüsszeli támadások közepette minden eddiginél fontosabb, hogy a magyarok világosan kinyilvánítsák, a béke és a szabadság mellett állnak. Brüsszel mit sem tanulva az orosz-ukrán háború három és féléves keserű tapasztalataiból, továbbra is háborús lázban ég, számolatlanul önti a pénzt és a fegyvert Ukrajnába, egész Európát hadi üzemmódba kívánja állítani - értékelt.
Hozzátette: idehaza ott áll egy ó- és egy újbaloldali tömörülés, amely Brüsszel háborús terveit hűségesen kiszolgálja, egyik élén Dobrev Klára, a másik élén Magyar Péter áll, feltétlen hűségük záloga pedig a brüsszeli mentelmi jog. E mögé bújva szidják a magyar kormányt és a magyar embereket, kettejük közül utóbbi a kiválasztott, ő a 2026-os választások brüsszeli bábkormányfőjelöltje - fogalmazott, és a gyűlölet nagykövetének nevezte a Tisza Párt elnökét.
Háború vagy béke, biztonság vagy bizonytalanság, gazdasági visszaesés vagy növekedés, Magyarország vagy Ukrajna - ez a kérdés, amely alapvetően meghatározza hazánk és Európa következő évtizedeinek sorsát - válaszolt a felszólalásra Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.
Hangsúlyozta: magyarként tudjuk, megtanított a vérzivataros 20. század, hogy mit jelent egy totális háború, és azt is, hogy milyen súlyos következményekkel jár. Azon nyerni nem, csak veszíteni lehet, különösen Közép-Európa népeinek. Ezért is minden erővel azon dolgoznak, hogy béke legyen - rögzítette, kiemelve: ezért szerveznek háborúellenes koalíciót akkor is, ha ezt a küzdelmet nagy erőkkel kell megvívniuk, Brüsszel ugyanis eldöntötte, háborúba megy.
Az orosz-ukrán háború nem a mi háborúnk, mégis 3,5 év alatt Európa hónapról hónapra egyre jobban belevonta magát, a háborús pszichózis újabb és újabb szintet lép. Ugyanakkor mindenki számára világos, ennek a háborúnak katonai megoldása nincs - mondta Panyi Miklós.
(Forrás: MTI)
MSZP: a nők ettől a naptól ingyen dolgoznak az év hátralévő részébenKomjáthi Imre (MSZP) arra emlékeztetett, hogy ezen a napon van az egyenlő díjazás napja, és a nők ettől a naptól kezdve ingyen dolgoznak az év hátralévő részében.

Hozzászólások