Krónika 3. rész
A paksi bővítést érintően is fogadott el törvényt az Országgyűlés a keddi ülésén, emellett a képviselők döntöttek arról, hogy az ország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, valamint jogszabályt fogadtak el az állategészségüggyel kapcsolatban.
Törvényben hirdették ki a paksi bővítés finanszírozását módosító jegyzőkönyvet
Az Országgyűlés 139 igen, 34 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett kihirdette a Magyarország és az Oroszország közötti, a Magyarországnak az atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyvet.
A jogszabályt azért nyújtotta be a külügyminiszter, hogy a nemzetközi szerződést törvényi szinten is kihirdessék, a dokumentum kötelező hatályát ugyanis a veszélyhelyzet miatt a kormány 2023-ban rendeletben ismerte el.
A jegyzőkönyv azt tartalmazza, hogy a paksi atomerőmű 5. és 6. blokkjához nyújtandó 10 milliárd euró összegű orosz állami hitel folyósításában csak olyan szervezetek vehetnek részt, amelyekre nem vonatkoznak szankciók.
Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
A parlament 134 igen, 37 nem szavazattal és 7 tartózkodás mellett felhatalmazást adott az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott megállapodásnak a felmondására.
Magyarország 1999-ben írta alá a római statútumot, de azt nem hirdette ki, így az formálisan nem része a magyar jogrendnek.
Az ország kilépését a büntetőbíróságból a testület működésével kapcsolatos kifogásokkal indokolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter expozéjában. Közölte, a Nemzetközi Büntetőbíróság pártatlanságával és politikamentességével kapcsolatban a közelmúltban "rossz, kifejezetten szomorú, aggodalomra okot adó folyamatok indultak el", és "mára világossá vált, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot egy politikai eszközzé silányították".
Elfogadták az okleveles élelmiszerlánc-felügyelő mérnök és állategészségügyi mérnököket érintő javaslatot
Az Országgyűlés 163 igen, 4 nem szavazattal és 14 tartózkodással elfogadta az okleveles élelmiszerlánc-felügyelő mérnök, valamint az állategészségügyi mérnök feladatkörével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló kormánypárti javaslatot.
A módosítás az állategészségügyi mérnök és az okleveles élelmiszerlánc-felügyelő mérnök által végezhető feladatokat határozza meg.
A változtatás célja, hogy az okleveles élelmiszerlánc-felügyelő mérnök és az állategészségügyi mérnök végzettséggel rendelkező szakemberek segítsék az agrárszektorban folyó munkát, növelve ezáltal az élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok és az állategészségügyi feladatok ellátásának hatékonyságát. A korszerű tudást biztosító szakemberképzés elősegíti továbbá az állategészségügyi problémák elleni küzdelmet.
A bölcsődei dajkák is jogosultak lesznek pedagógusigazolványra
A jövőben a középfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelők és szaktanácsadók, illetve a bölcsődei dajkák is jogosultak lesznek pedagógusigazolványra - döntött az Országgyűlés 171 igen, 1 nem és 9 tartózkodó szavazattal.
A családügyi és családtámogatási vonatkozású törvények módosítása arról is rendelkezik, hogy a jövőben teljesítményértékelés nélkül kaphatják meg az illetményemelést azok a kormánytisztviselők, akik szülési szabadságról vagy fizetés nélküli szabadságról térnek vissza a munkába. Ennek feltétele, hogy a kormányzati igazgatási szervnél foglalkoztatottak legalább 70 százalékát érintse az illetményemelés.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter kezdeményezésére elfogadott jogszabály emellett az idén indult vidéki otthonfelújítási kölcsönre is kiterjeszti az átalányadózó egyéni vállalkozók és mezőgazdasági őstermelők kedvezőbb hitelbírálati jövedelemszámítási szabályát.
A törvényben rögzítették azt is, hogy jövőben a politikai felsővezetők is létesíthetnek önkéntes tartalékos szolgálati jogviszonyt.
Latorcai János levezető elnök ezt követően egyórás szünetet rendelt el, amely alatt a képviselők titkos szavazással új alkotmánybírókat választanak.
(Forrás: MTI)
Törvényben hirdették ki a paksi bővítés finanszírozását módosító jegyzőkönyvetAz Országgyűlés 139 igen, 34 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett kihirdette a Magyarország és az Oroszország közötti, a Magyarországnak az atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyvet.

Hozzászólások