Külföldi sajtó Magyarországról

Németországban Orbán Viktor miniszterelnök bajorországi látogatásával kapcsolatban közölt kommentárt két konzervatív lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt.

1

A FAZ Orbán bezárkózása című kommentárjában Klaus-Dieter Frankenberger kiemelte, hogy a magyar kormányfő "az utolsó keresztes lovagok" pózát fölöltve védelmezi a menekültáradat ellen népét, "amelyből már nem kevesen távoztak" más országokba a jobb élet reményében.

Orbán eszköze a szigorú bezárkózás, ezt ajánlja egész Európának, pedig ez nem fog sikerülni, hacsak nem hajlandó elmenni a végsőkig - írta a FAZ. Hozzátette, hogy Orbán szerint a menekültválság a liberális identitás válsága, holott felmerül a kérdés: nem inkább Aszad bombái és az iszlamista gyilkosok hajszoltak sokakat menekülésbe?

Megjegyezte: "gonosz" volt Orbánnak az az utalása, hogy a német kormány erkölcsi imperializmusra törekszik, mindez pedig azt mutatja, hogy nagy ellentétek feszítik az EU-t.

A Die Welt Horst és Viktor címmel közölte Torsten Krauel kommentárját, aki a CSU és az Angela Merkel vezette testvérpárt, a CDU viszonyának alakulásával összefüggésben írt a kormányfő bajorországi útjáról. A szerző kiemelte, hogy Merkel és az uniópártok támogatottsága csökken, és a közhangulat változása révén akár még tovább apadhat. S a bajor kormányfőnek "érzékeny antennája" van a hangulatváltozás jeleinek érzékelésére, ezért hívta meg "Európa ördögét, Orbán Viktort, akit a keresztnevén szólít".

Hozzátette: Seehofernek az a kijelentése, miszerint Merkel egy másmilyen Németországot akar, felidézi a konzervatívok régi belső harcait, amelyek kétszer is oda vezettek, hogy a (csak Bajorországban működő) CSU megkísérelt országos párttá alakulni.

A francia balliberális Le Monde a határzárról helyszíni riportot, és Orbán Viktor, Európa rossz szelleme címmel egyoldalas elemző portrét közölt a miniszterelnökről, szerkesztőségi írásának címe pedig Orbán Viktor különös Európája.

A lap szerint a magyar miniszterelnök "ügyesen tudja kijátszani Európa gyengeségeit, váltogatja a provokációkat a kiszámított hátrálásokkal". Ezt tette már az igazságszolgáltatás és a média "kézbevételekor", a külföldi befektetők elleni támadások esetében és a halálbüntetés visszaállításáról szóló fenyegetésével is - vélte az írás, amely szerint "Orbán minden egyes alkalommal az Európai Unió értékeit kérdőjelezi meg, még akkor is ha végül meghátrál".

A menekültválságban "ellenséges megszólalásokat és csúsztatásokat" hallani tőle a "migránsokról, akik a keresztény Európát fenyegetnék". A "mindenható magyar vezető azonban most már nem elégszik meg a szavakkal", ugyanakkor egyetlen lépése sem váltja ki a pártcsaládja, az Európai Néppárt tiltakozását.

A menekültkvótát elvető kelet-európai országoknak pedig a lap szerint az EU a strukturális támogatásokra és a nagy piacra szűkült, s legyintenek a humanista és demokratikus értékekre, amelyek pillérként szolgálnak az európai integrációban - írta a Le Monde.
http://www.lemonde.fr/idees/article/2015/09/23/l-etrange-europe-de-viktor-orban_4768205_3232.html
http://www.lemonde.fr/europe/visuel/2015/09/23/la-hongrie-verrou-sur-la-porte-de-l-europe_4768495_3214.html
http://www.lemonde.fr/europe/article/2015/09/23/viktor-orban-le-mauvais-genie-de-l-europe_4767790_3214.html
A baloldali Libération szerkesztőségi írása Orbán Viktor, egyik vasfüggönytől a másikig címmel jelent meg.

A cikk szerint a kormányfő az Európai Unióban a menekültáradatból táplálkozó xenofób szuverenizmus vezéralakja lett.

"A kommunizmus egykori ellenzékijéből, aki bátran követelte a szovjet csapatok kivonulását, mára egy populista és xenofób autokratává vált, aki a hatalma megtartása érdekében a gyűlöletkeltésre is hajlandó" - vélte a szerző, Marc Semo, aki szerint ha a magyar kormány végül el is fogadja a menekültek rá eső részét, Orbán szavai és tettei az európai integráció alapját adó értékeket kérdőjelezik meg.

http://www.liberation.fr/monde/2015/09/23/viktor-orban-d-un-rideau-de-fer-a-l-autre_1389174
A Der Standard című osztrák lap szerint Orbán Viktort bátran lehet Európa-ellenesként és megkérdőjelezhető demokrataként jellemezni, s nem csupán a menekültkérdés kapcsán. A szerző, Daniela Neubacher úgy véli, hogy Orbán előtt egy putyini modell lebeg. A kérdés szerinte csupán az, mikor dönt Európa úgy, hogy ezt az Európa-ellenes modellt komoly zavaró tényezőnek tekinti.

Az unió tekintélye végképp próba előtt áll - írja a szerző, s kitér arra is, hogy Magyarország "visszataszítóan" bánik a menekültekkel, és mindezt azzal a '30-as évekre emlékeztető indoklással teszi, miszerint a keresztény Magyarországot és Európát ezek a "hordák" csak veszélyeztetik.
http://derstandard.at/2000022686712/Anti-Europaeer.

A magyarok most is ugyanazok, mint akik 25 évvel ezelőtt üdvözölték a kelet-német menekülteket - ezzel a címmel jelentette meg az Observador című portugál újság internetes oldalán Magyarország lisszaboni nagykövetének írását a migrációs krízisről.

A Magyarországról kialakult kép meglehetősen negatív, s túlságosan egyoldalú - írja Breuer Klára, hangsúlyozva, hogy a civilek, a segélyszervezetek és az állam is növelte a kapacitásait az érkezők segítése érdekében, a rendőrség pedig türelemmel végezte feladatát heteken, hónapokon keresztül.

A röszkei incidens valóban erős rendőri reakció volt, de egy extrém szituáció állt elő - jegyzi meg a nagykövet.

Kitér arra, hogy 1956 után a 200 ezer magyar menekült táborokban várta ki, amíg egy-egy ország regisztrálás után befogadta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com