Külföldi sajtó Magyarországról

A Fidesz keményvonalas migrációs politikája nagy siker Magyarországon - írja hétfői számában a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása.

A lap szerint a határait lezáró Magyarország szidalmakkal és diplomácia elszigetelődéssel néz szembe, Horvátország a menekültek határhoz buszoztatásával kényszeríti a migránsok átvételére, amit Magyarország szánalmasnak nevezett.

data

Budapest azt mondja: nem volt más választása, mint lezárni a határokat, és bár sok civil kedvesen fogadta a bevándorlókat, a lakosság nagyrészt egyetért a határok lezárásával. Az újság budapesti tudósítása a kormánypárt népszerűségének emelkedéséről ír, a Századvég felmérésére hivatkozva.

Csaba László, a CEU tanára úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nem fér kétség ahhoz, hogy a miniszterelnök politikai célokra használja a migráció kérdését, hogy a Jobbik előtt járjon."Sokak szerint Orbán már megnyerte a 2018-as választást, ami egy évvel ezelőtt nem volt ilyen biztos" - magyarázza a professzor.

A lap úgy véli, a válság rámutatott arra, hogy az unión belüli szolidaritás összeomlott. Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét megszólaltatva pedig azt írja, hogy a magyar határzár rossz dominóhatást indított el, a tagállamok pedig igyekeznek egymásra tolni a problémát.

A tudósítás azt is ismerteti, hogy Magyarország elutasítja, hogy "frontországgá" nyilvánítsák ebben a válságban, ami úgynevezett hotspot felállításával, de több uniós támogatással is járna. Bírálói szerint a miniszterelnök azért utasítja vissza ezt, mert politikai tőkét akar kovácsolni a migrációból - írja a lap budapesti tudósítása, amely szerint a kormányfő "keményvonalas" retorikájában civilizációk összecsapásáról beszél, melyben a termékenyebb és versenyképesebb muszlim bevándorlók utánpótlása végtelen, akik párhuzamos társadalmakat hoznának létre, s végső soron többségbe kerülnének. Ez pusztán matematikai kérdés - idézi a miniszterelnököt a Financial Times.

Németországban a ZDF országos köztelevízió a bajor konzervatív CSU-nak a menekültválságban képviselt álláspontjával összefüggésben foglalkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel egy kommentárban, amely a televízió heute.de című hírportálján jelent meg.

A CSU +egy százalék doktrinája+ című kommentárban a szerző, Elmar Theveßen kiemelte: érthető, hogy a CSU igazat ad Orbán Viktornak abbban, hogy jogszabályi kötelesség az uniós külső határok védelme, de "nem lenne szabad elsiklani a színtiszta iszlám- és idegenellenesség felett".

Kifejtette: Orbán Viktor megmondta, hogy nem akar muzulmánokat a hazájában, mert veszélybe kerülne a keresztény Magyarország, Milos Zeman cseh elnök pedig el is mondta, hogy miért; azért, mert genetikailag alkalmatlanok a beilleszkedésre.

Mindez "tiszta rasszizmus, és aki így gondolkodik, az az európai értékközösségen kívülre helyezi magát" - írta egyebek között a ZDF kommentátora.

http://www.heute.de/die-ein-prozent-doktrin-der-csu-kommentar-von-elmar-thevessen-40184180.html
A francia baloldali Libération a nap embere című rovatában Molnár Róbertet, a magyar-szerb-román határon fekvő Kübekháza független polgármesterét mutatta be.

A francia baloldali lap szerint a települést 13 éve irányító 46 éves Molnár Róbert "szülőfaluját nem egyszerűen egy tündérmesébe illő virágokkal és uniós zászlókkal díszített településsé változtatta, hanem kiváló kapcsolatokat épített ki a szomszédos romániai és szerb településekkel is". Ezt teszi most tönkre a magyar határkerítés - vélte a tudósító Florence La Bruyere.

Az 1997 óta a román és szerb testvérfalvakkal májusban közösen megrendezésre kerülő pikniknek is vége szakad, mert a szerb és román határon épülő kerítés gettóként fogja körbezárni Kübekházát. "Ez egy új vasfüggöny" - mondta a lapnak a polgármester, aki szerint a hármas határpontnál tervezett, Triplex elnevezésű ipari és logisztikai park és a településeket összekötő utak terve is kútba hullik, mivel "a diplomáciai kapcsolatok nagyon megromlottak".

809821-ap_189976637276jpg

A polgármester szerint a "felesleges kerítés kizárólag belpolitikai célt szolgál", Orbán Viktor a szélsőjobboldalhoz átpártolt szavazóit akarja visszahódítani, és elterelni a figyelmet "a korrupcióról vagy a romokban heverő egészségügy és közoktatás problémáiról".
http://www.liberation.fr/monde/2015/09/20/en-hongrie-robert-molnar-croise-le-fer-avec-le-fil-barbele_1386829

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com