Külügyi államtitkár: fejleszteni kell a magyar-kubai kereskedelmi kapcsolatokat

Fejleszteni kell a magyar-kubai kereskedelmi kapcsolatokat, növelni kell a két ország között kereskedelmi forgalmat - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.

szabó lászlóAz államtitkár az elmúlt napokban Kubában folytatott tárgyalásokat, amelyeknek eredményeiről beszámolva kifejtette: elsősorban a kubai külügyminisztérium és külkereskedelmi minisztérium illetékeseivel egyeztetett.

A kubai külügyminisztérium első miniszterhelyettesével, Marcelino Medinával folytatott megbeszélésén a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanácskoztak, mert míg tavaly 10 millió dollár körül alakult a két ország közötti kereskedelmi forgalom, korábban ez az érték 14 millió dollár körüli volt - magyarázta.

Úgy látja, erre meg is van a nyitottság, Kubában nagyon kedvelik Magyarországot, de nem tudják pontosan, mit kínálhat nekik. Elsősorban a műszaki-tudományos együttműködés, a szakértőképzés, a kutatás-fejlesztés, az energetika, a környezetvédelem, a szennyvízkezelés és a mezőgazdaság területén kínálkozó lehetőségekről volt szó a tárgyalásokon - közölte.

Szabó László a kubai kereskedelmi kamara elnökhelyettesével, Odalis Seijoval is találkozott, és kubai-magyar üzleti fórumon is részt vett, amelynek végén hat megállapodást írtak alá magyar és kubai cégek képviselői.
Antonio Carricarte külkereskedelmi és külföldi befektetésekért felelős első miniszterhelyettessel az államtitkár ugyancsak az együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Közölte: Kuba csak a biztosan finanszírozható projektek iránt érdeklődik.

Kubában nagy érdeklődés övezi az amerikai-kubai kapcsolatok bővítésének lehetőségét, de nem optimisták, szerintük ez a folyamat hosszú évekig eltarthat - vélekedett Szabó László.

Az államtitkár a kubai központi bank alelnökével, Arnaldo Alayón Bazoval folytatott megbeszéléséről elmondta: Kuba elismeri tartozását Magyarország felé, de "az összegeken valószínűleg lesznek viták, lesznek tárgyalások". Megállapodtak abban, hogy május végén, június elején a Nemzetgazdasági Minisztériumból szakértői csoport utazik Kubába, hogy tárgyaljanak a továbbiakról.

Szabó László kitért arra is, hogy októberben rendezi meg Magyarország a második magyar-latin-amerikai fórumot, amely iránt Kuba is nagy az érdeklődést tanúsít, több kormányzati tisztségviselőt és állami cégek vezetőit várják az eseményre.

Az államtitkár kiemelte: folytatni akarják a magas szintű tárgyalásokat, hamarosan külgazdasági attasét küld Magyarország Kubába, magyar kereskedőházat akarnak nyitni, továbbá a Stipendium Hungaricum keretében tíz kubai diáknak ajánlottak ösztöndíjat, közülük ötnek az utazási költségeit is Magyarország állja.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com