L. Simon László: nincs veszélyben a Nemzeti Táncszínház működése

Nincs veszélyben a Nemzeti Táncszínház működése - jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség vasárnapi hatállyal kinevezett parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.

A fideszes képviselő, aki a budai Vár megújítását felügyeli majd, ezt azokra a hírekre reagálva közölte, amelyek szerint a miniszterelnök és hivatalának a Karmelita kolostor épületébe tervezett költözése miatt a Nemzeti Táncszínház sorsa bizonytalanná vált.

L. Simon László elmondta, a kormánynak az a szándéka, hogy a Miniszterelnökség 2016-ban felköltözik a budai Várba, a Karmelita kolostor épületébe, amely jelenleg is kilencven százalékban irodákat foglal magába: ott van például a Nemzeti Örökség Intézete, a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság, de vannak benne kormánybiztosi irodák, valamint egy étterem is.

480px-Fidesz_New_logoA Miniszterelnökség a felújítást és az átalakítást követően költözne az épületbe. L. Simon László közölte, a táncszínház igazgatóját, Ertl Pétert már korábban tájékoztatta arról, hogy nyugodtan tervezhetik a 2014/2015-ös évadot, azt a jelenlegi helyükön le tudják bonyolítani.

Hozzáfűzte: a felújítás érinteni fogja a Nemzeti Táncszínház épületét is. L. Simon László megjegyezte, hogy a táncszínház jelenleg is több helyszínen játszik, például a Művészetek Palotájától bérel rendszeresen helyet.
L. Simon László kijelentette: hosszú távon az a szándékuk, hogy méltó körülmények között tudják "ennek a fontos nemzeti intézménynek" a működését garantálni.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com