L. Simon László: törvényes és szabályos volt a fejlesztési tanács eljárása
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint az általa vezetett fejlesztési tanács eljárása törvényes és szabályos volt.
Ezt az államtitkár közölte szerdán az MTI-vel a Népszabadságban megjelenteket követő ellenzéki véleményekre reagálva.
Kiemelte: a jövőben is olyanokkal kíván együtt dolgozni, akiknek szakmai munkájában, emberi minőségében megbízik.
Ha jogszabályi lehetősége van meghívásos pályázat kiírására, akkor nem ismeretlen cégekkel, hanem megfelelő referenciával bíró, általa már ismert és megbecsült cégekkel, emberekkel fog dolgozni, ahogyan ezt mindenki más a bal- és jobboldalon, az állami, az önkormányzati és a magánszektorban is teszi. Nincs ügy, csak álszent vagdalkozás és a reklámadó miatti lejárató kampány - fogalmazott L. Simon László.
A napilap szerdán arról írt, hogy közvetlen munkatársaihoz köthető cégeket hívott meg egy 9,4 millió forintos kommunikációs tenderre a fideszes politikus. Az MSZP szerint újabb áldozatai vannak a médiaháborúnak, a reklámadó hétfőn benyújtott módosítása ugyanis a kis- és közepes vállalkozásokat is bünteti - mondta szerdán Tóbiás József, az MSZP megbízott frakcióvezetője.
A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosítással törölné el a meghívásos állami közbeszerzés intézményét, szerintük ugyanis azt a hatalom korrupcióra használja. Az ellenzéki párt szándékáról Kakuk György, a DK elnökségi tagja beszélt újságíróknak szerdán.
MTI

Hozzászólások