Lázár: a csalás tankönyvi példája az ügy
A miniszter a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban kifejtette: a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, a projekt lezárása most is folyik, mivel a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben.
Az idén még 20 milliárd forintot kellene folyósítani a központi büdzséből Budapestnek, ám ennek a kifizetését felfüggesztik. Amíg ugyanis "nincs pont" az OLAF-vizsgálat végén, és amíg nem tisztázódik a felelősség, addig az államháztartási törvény szerint "Magyarország az adófizetők pénzét nem adhatja oda", miután az ügyben "bűncselekmények sokasága" valószínűsíthető - magyarázta. Emlékeztetett, hogy a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított, amelynek célja, hogy megállapítsák, a magyar állam által biztosított támogatásnál voltak-e csalások.
"Vélelmezhetően voltak", hiszen az OLAF-jelentésből látszik: nemcsak az EU-s pénzeknél történt csalás, hanem a magyar államkasszából közvetlenül folyósított forrásoknál is - mondta Lázár János, hozzátéve: a szabálytalanság megállapítása esetén a pénzt vissza kell kérnie a kormánynak Budapesttől. A tárcavezető szerint leegyszerűsítve az történt, hogy külföldi nagyvállalatok - például a Siemens és az Alstom - "a Fővárosi Önkormányzat vezetésével és a különböző műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel összefogtak, és meglopták Brüsszelt és a magyar költségvetést".
A "lopás metodikája" sok esetben az volt, hogy a műszaki ellenőr vagy a tervező a megbízó helyett a kivitelező érdekeit szolgálta, "a megbízó pedig nagyvonalúan aláírta a felturbózott összegeket" - mondta. A Miniszterelnökség vezetője szerint "Demszky Gáborék tevékenysége miatt" azért kerül nehéz helyzetbe a Fővárosi Önkormányzat, mert az EU visszakéri a pénzt, és a magyar állam is tehet így. Nyilvánvalónak nevezte, hogy meg kellene próbálni a külföldi kivitelezőktől visszaszerezni az összegeket, ami a főváros dolga lesz.
Jelezte ugyanakkor: Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította a kormány tagjait, hogy minden segítséget - jogit és pénzügyit egyaránt - adjanak meg Budapestnek az ügy rendezésében. Lázár János összegzése szerint az ügy nemcsak a lopás miatt jelent súlyos bajt, hanem a visszafizetési kötelezettségek miatt, amivel az EU nem fogja megvárni a magyar ügyészségi, bírósági döntést. Ez végső soron komoly anyagi kárt jelent majd a fővárosnak - mondta.
MTI

Hozzászólások