Lázár: a V4-ek szerint segítséget kell nyújtani a balkáni országoknak

A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint a visegrádi négyek (V4) illegális bevándorlással kapcsolatos javaslata arról szól, hogy a balkáni országoknak segítséget kell nyújtani, nem lehet őket magukra hagyni, mert akkor káosz lesz.

Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón beszámolt Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdai moszkvai tárgyalásairól, amelyen az orosz fél kifejezetten érdeklődött az európai vitákról a migránskérdést illetően.

lázár jános

A miniszter azt mondta, ott is ismertették, hogy a V4-ek javaslata nem kizárólagos, hanem kiegészítő jellegű, ugyanis beláthatatlan következményekkel járna, ha a második védvonal a schengeni határoknál húzódna.

Hangsúlyozta, a V4-ek és Magyarország nem akar új törésvonalat Európában, számukra az európai egység fenntartása az alapvető érdek. Közölte, egy mesterséges szembeállítás történik, amikor a V4-ek álláspontját szembeállítják Angela Merkel német kancellár politikájával.

Lázár János jelezte, egyetértenek azzal, hogy Európa védvonalait, Görögországnál és Törökországnál kell megerősíteni, és elsősorban Törökországnak kell segíteni a helyzet konszolidálásában.

Elmondása szerint a német javaslat arról szól, hogy egy négytagú család munka nélkül 500 euróhoz juthat, de közben Afrikában van olyan ország, ahol egy euró a napi munkabér, míg Szíriában körülbelül ötven. Ez "a meghívó" a helyzet konszolidálását nem teszi könnyebbé - értékelt, hozzátéve: a cél, hogy mindenki a szülőföldjén kapjon támogatást.

A miniszter szerint ha ez az európai terv, német javaslat nem vagy csak részben valósul meg, akkor ki kell egészítenie egy második védelmi vonalnak. A V4-ek tiszteletben tartják azt, hogy a fő védelmi vonal Görögországnál legyen, de ha nem sikerül megállítani a bevándorlást a görög határnál, akkor a következő védelmi vonal ne Magyarország, Szlovénia, Ausztria és Olaszország határánál legyen, ne hagyják magára a Balkánt - fejtette ki.

Megerősítette: Magyarország és a V4-ek továbbra is elutasítják a kötelező betelepítési kvótát, arról szó sem lehet, hogy a választópolgárok akaratával ellentétesen az Európai Bizottság (EB) vagy akár Németország szétossza a bevándorlókat.

Lázár János megismételte: a kormány örömmel nyugtázta, hogy Oroszország megerősítette elkötelezettségét a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásában. Emlékeztetett arra, hogy 10 milliárd eurós hitelkeretet, a beruházás 80 százalékát biztosítja Oroszország Magyarországnak kifejezetten jó kamatok mellett.

A miniszter közölte, magyar fél célja a stabil együttműködés Oroszországgal, a felek elkötelezettek az együttműködés kiszélesítésében. Hozzátette: Magyarország egy olyan külpolitikai stratégiát követ, amely alapján mindenkivel tárgyalni szeretne Nyugaton és Keleten is.

Megerősítette azt a magyar álláspontot, hogy Európa és a világ ügyei Oroszország nélkül nem rendezhetőek.
Hozzátette: Európa versenyképessége, világgazdasági szerepének erősítése nehezen képzelhető el Oroszország nélkül. Ezért lett volna fontos Európának a Déli áramlat - folytatta - és ezért lehet fontos az Északi áramlat-vezeték.

A beruházással kapcsolatban azt mondta, a miniszterelnöktől arra kaptak utasítást, hogy Magyarország is maradéktalanul teljesítse az orosz féllel szembeni kötelezettségeit. Közölte, terveik szerint megindul a beruházás tendereztetése, illetve minél hamarabb szeretnék lezárni az EB-nél a folyamatban lévő ügyeket.

Kitér arra is, hogy a tárgyaláson szó volt arról, hogy 2019-ig a Magyarország földgázellátása biztosított.

Elmondta, a kétoldalú kapcsolatokban minden téren előrelépés történt, ezt mutatja a Richter gyógyszeripari vállalat teljesítménye, illetve egy új jármű-, gépipari együttműködés, valamint az oktatási kapcsolatok.

Lázár János elmondta, hogy az elmúlt öt évben minden évben találkozott Oroszország vezetője és a magyar miniszterelnök, ebbe a sorozatba illeszkedik a szerdai találkozó is.

A miniszter a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcsot azért tartja fontosnak, mert lehetőséget kínál arra, hogy a 2016-os bevándorlási krízis előtt lépéseket tegyen az EU. Az Európai Bizottság egy éve képtelen a problémát orvosolni - tette hozzá. Szerinte lassan az az ember benyomása, hogy az EB nem a megoldás, hanem a probléma a bevándorlási krízis kezelésében.

A miniszter azt is mondta, jelentős esély van arra, hogy nem tudják elkerülni a műszaki határzár felállítását a magyar-román határon. Ezt a megoldást a helyzet és a EB tehetetlensége kényszerítette ki - jegyezte meg. Emlékeztetett arra, a miniszterelnök arra utasította a belügyminisztert, hogy Csongrád megye teljes határszakaszán kezdjék meg a műszaki határzár előkészítését.

Beszámolt arról is, hogy az uniós csúcs témája lesz a britek javaslata is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány nevében együttérzését fejezte ki a török népnek, kormánynak, az elhunytak hozzátartozóinak az ankarai merénylet miatt.

Lázár János azt mondta, a magyar kormány szerint a terror megengedhetetlen; ma már mindenhol Európában és Európa szélein is mindennapi fenyegetést jelent.

A politikus bírálta, hogy az osztrák baloldali pártok és a kancellár folyamatosan támadja a kormányt és csak üzenget, konkrét megkereséssel azonban nem élnek, holott a két ország a korrekt együttműködésben lenne érdekelt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com