Lázár: tízéves társadalmi programot dolgoz ki a kormány

Ősszel Orbán Viktor miniszterelnök azzal bíz meg egy kormánytagot, hogy állítson össze kormányzati programot arról, mit tudnak kínálni az országnak 2018 és 2028 között - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: "nagy kérdések kezelése áll előttünk 2018 után", hiszen például akkor zárul le egy uniós fejlesztési ciklus.

Download

Ezért a kormány közép- és hosszú távú társadalmi programot akar hirdetni a 2018 utáni időszakra - közölte Lázár János.

Azt is leszögezte: a kormány belső vizsgálatában világos választ vár arra, hogy az uniós pályázati kiírásoknál lehetett-e érdemben befolyásolni a döntéshozókat. Közölte: nem kétli, hogy Mengyi Roland mentelmi jogát felfüggesztik - ő is emellett fog szavazni a parlamentben -, és a fideszes parlamenti képviselő maga is kezdeményezi azt.

Felidézte, hogy a miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az ügyben, miután közpénz áll a vélelmezett bűncselekmény középpontjában.

Jelezte ugyanakkor, hogy a szóban forgó pályázatot visszavonták, abban nem hirdettek nyertest, az uniós kasszát nem érte kár.

Lázár János elmondta: egyáltalán nem örül a történteknek, hat év kormányzás után ez az első eset, hogy kormánypárti politikus esetében közvádas ügyben javasolja az ügyészség mentelmi jog felfüggesztését.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a helyzet tisztázása pedig mindenkinek érdeke.

Arra a felvetésre, hogy a hatóságok esetleg felsőbb utasításra nem üthettek rajta a képviselőn, azt felelte: zéró tolerancia van a korrupciós ügyekben, és értékelése szerint a hatóságok mindent törvényesen tettek. Kizártnak tartotta, hogy bárki ellenkező utasítás adott volna.

Lázár János az uniós pénzekkel kapcsolatban kitért rá: az elmúlt években jelentős tisztulást értek el, ami azért fontos, mert "ahol sok pénzt osztanak, ott sok az érdeklődő". Az átláthatóság érdekében új pályázatértékelő rendszert vezettek be, amelynek keretében külső cégek nem, csak állami tisztviselők értékelhetnek pályázatokat.

Jelenleg már 1135 pályázatértékelő regisztrációját fejezték be, ők már meg is kezdhetik a munkájukat - közölte. Úgy vélte, az új rendszer "bölcs és jó válasz" a hiányosságokra.

A miniszter azt is elmondta, hogy az új értékelők munkájukért "elég sok pénzt kapnak", egyúttal vállalják a nemzetbiztonsági megfigyelést, vagyis a pályázatértékelő vállalja, hogy tevékenysége "teljes kontroll alatt zajlik".

A kormánykabinet meghallgatta Farkas Flórián miniszterelnöki biztost, akinek munkája iránt megvan a bizalom - mondta a tárcavezető, hozzátéve: az Eurostat adatai szerint 2010 óta javultak a felzárkózási adatok Magyarországon.

Mint fogalmazott, kíváncsi lenne, hogy ha nem cigány emberről lenne szó, akkor is ekkora lenne-e az érdeklődés. Elmondta azt is, hogy Farkas Flórián tudomása szerint augusztus 24-én megy az OLAF-hoz a meghallgatásra.

Közölte azt is, hogy a kormány életpályamodellt indítana a mentők számára a velük folytatott konzultációt követően. Az új program 6-8 ezer embert érintene, és jelentősen erősítené a mentésbiztonságot.

Emellett folytatódik a béremelés az egészségügyben, szeptember 1-jétől minden szakorvos, szakgyógyszerész bruttó 107 ezer alapbéremelést kap, 2017 november 1-jén pedig bruttó 100 ezer forinttal növekszik még az alapbérük - idézte fel, hozzátéve: a rezidensek 2017. november 1-jétől 50 ezer forint béremelésben részesülnek, és szeptember 1-jétől új egészségügyi szakdolgozói bértábla lesz.

Elmondta azt is, hogy a stratégiai kabinet döntése alapján 6 milliárd forint jut tucatnyi kórház félbemaradt beruházásának befejezésére uniós forrásból.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy szeptember elsejével megszűnik 14 háttérintézmény, január elejével átalakul körülbelül 40, és jövő tavasszal is folytatódik a folyamat.

Ismertette azt is, hogy a kormányhivatalokban 215 ezren nyilvánítottak véleményt a bürokráciacsökkentésről, a magánszemélyek elsősorban a gépjármű-üzemeltetéssel kapcsolatos költségeket sokallják, a vállalkozások pedig a cégeljárásokban, telephely-engedélyezésben szeretnének könnyítést.

A Miniszterelnökség vezetője elismerését fejezte ki valamennyi, a riói olimpián részt vevő magyar sportolónak.
Mint fogalmazott: minden magyar sportolóra büszkék lehetünk, az olimpiai szintek elérése önmagában elismerésre méltó teljesítmény.

Beszámolt arról, hogy az olimpia után a kormány számadásra készül, elemzi a kiemelt szakágak működési feltételeit, és áttekinti, miben segíthet a magyar sportnak.

A tárcavezető megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányküldöttség vezetőjeként Rióba utazott, az olimpia idején pedig sokan fontos munkát végeztek annak érdekében, hogy meggyőzzék a világot arról, hogy Budapest a legalkalmasabb egy olimpia megrendezésére.

Kérdésre Lázár János a Seuso-kincsekről is beszélt. Mint mondta, a leletek egy részét visszaszerezte Magyarország, a hiányzó rész Angliában van, ennek visszaszerzésére tett lépéseket a kormány, de ezek eddig nem vezettek eredményre.

Lehet, hogy van egy harmadik része is a kincseknek, azonban eddig nem találtak megbízható információkat ennek tisztázására - fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy a következő kormányülésen beszélik meg, hogy a volt SZDSZ-es, jelenleg DK-s politikus Eörsi Mátyást jelölik-e a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet főtitkárának.

Minden véleményt mérlegelnek, nincs végső döntés az ügyben - közölte.

Ugyancsak kérdésre a miniszter közölte: a kormány ülésein nem volt szó a vasárnapi boltzár újbóli bevezetéséről, a főváros közigazgatásának átalakításáról pedig azt mondta, nincs realitása a kérdésnek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com