Lázár: várhatóan 5,5 százalékkal nőhet a minimálbér

Várhatóan 5,5 százalékkal nőhet jövőre a minimálbér, a nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak - közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kitért arra is, hogy 2016-ban az áram- és gázszolgáltatás területén a magyar állam tulajdonában lévő vállalat lesz a piac legnagyobb szereplője, s kiemelte: ez várhatóan újabb rezsicsökkentést tesz lehetővé 2017-18-ban.

00

Lázár János - aki a jövő évi büdzsét az adócsökkentés és a munkahely-támogatás költségvetésének nevezte, amely kiszámíthatóságot, nagy biztonságot ad az országnak - azt mondta: ez az első alkalom 25 éve, hogy a kormány az év első félévében világossá tette a következő esztendőre vonatkozó pénzügyi terveit.

Rámutatott: legkevesebb 230 milliárddal több marad majd a gazdaságban, s 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2 százalékos hiánnyal számolnak.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint mind a gazdasági növekedés, mind a hiány tekintetében azt üzeni a jövő évi büdzsé az európai pénzügyi világnak és a hitelezőknek, befektetőknek, hogy Görögországgal ellentétben Magyarország végrehajtotta az elmúlt öt évben a házi feladatot.

A tárcavezető a tájékoztatón bejelentette azt is: egységes csomagolás bevezetését tervezi a kormány a dohánytermékeknél a dohányzás csökkentése érdekében. A változás nyomán minden dohánytermék külseje azonos lenne, és nem lesz mód a reklámozásra.

Ez a rendszer Ausztráliában már működik, és tervezik a bevezetését Franciaországban és Írországban is - jelezte Lázár János, akinek közlése szerint az erről szóló javaslat ősszel kerülhet a törvényhozás elé.
A miniszter beszámolt arról is, hogy az új budapesti kórház megépítését a dohánycégek által fizetendő különadó fedezné.

Lázár János elmondta: az összes dohánycégnek 10 milliárdos összeget kell most befizetnie, ennek felét a Philip Morrisnak, egy új kórház kialakításának költsége pedig mintegy 30-40 milliárd forint lehet.

Úgy fogalmazott: ahány ember a dohányzás miatt meghal Magyarországon, ez méltányos összegnek számít. Megjegyezte: a Philip Morris többször kereste a kormányt a különadó miatt, s azért is, mert szeretett volna trafikellátó lenni, de ajánlatot mindeddig nem adott.

Az új rendszerben egy trafikos általában havonta 50-100 ezer forinttal is többet kereshet - tette hozzá a miniszter.

Kérdésre elmondta, hogy még az idén növelni szeretnék a nemzeti eszközkezelő forrásait és a megvásárolandó lakások számát. További felvetésre a 15-20 ezres lakásszámot reálisnak nevezte, és tízmilliárdos nagyságrendet jelölt meg. Ennél konkrétabb számot nem mondott, a kormány júliusban még visszatér a kérdésre.

Közölte továbbá: 19 megyei fejlesztési biztost kért fel a miniszterelnök megbízásából. Az országgyűlési képviselőknek az lesz a dolguk, hogy a 2014-20 közötti források kifizetéseit, a pályázatok kiírását, a helyi szinten felhasználható megyei jogú támogatásokat megpróbálják koordinálni és segíteni. Mindenki ugyannyi fizetséget kap, mint eddig, csak többet kell dolgoznia - reagált a sajtóban megjelent információkra.

Lázár János szólt arról is, hogy program indul az elektromos autók és tömegközlekedési járművek elterjesztése érdekében. Az tervük - ismertette -, hogy a hibrid és elektromos gépjárművekből 2020-ra Magyarországon legalább 50 ezer darab legyen.

Eddig az időpontig 3 ezer töltőállomást kell kiépíteni. A szükséges jogszabály-módosításokat 2015. november 30-ig kell meghozni. Felmerült a költségek jelentős csökkentése is, ehhez kapcsolódva a regisztrációs adó, az illeték, és a gépjárműadó kérdése is.

A programhoz a norvég mintát vették alapul, ott már 13 százalék az elektromos autók aránya - jelezte Lázár János.

A miniszter elmondta: a bürokráciacsökkentés érdekében megfogalmazott 1107 javaslatból 479-et támogatnak a tárcák, a miniszterelnök a kormányzati munka értékelésének egyik szempontjaként szabja, hogy a többinek mi lesz a sorsa.

A lakossági konzultáció is megindult az állami rezsicsökkentéssel összefüggésben, 115 ezer kérdőívet küldtek vissza a polgárok június elejéig, s 415 ezer javaslat érkezett. 350 ezer kezdeményezés az állampolgárokhoz, 65 ezer a vállalkozókhoz kapcsolódik - részletezte.

Ebben a családi állapot változása miatt névváltoztatás, okmánycsere, erkölcsi bizonyítvány, ellopott igazolvány pótlása, üzletműködési engedély, cégiratok eljárási költségeinek csökkentésére tesznek javaslatokat. Ezeket a kormány el is fogja fogadni, ez biztosan a tízmilliárdos költségcsökkentés része lesz majd - jelezte.

Beszámolt arról is, hogy Pakson társadalmi egyeztető tanács alakult, e célra 1 milliárd forintot utal át a kormány.

Megjegyezte: ma 37-38 forintot kell fizetni az áramért, s nincs jelenleg olyan forma, ami Paksnál olcsóbban tudná biztosítani az áramot.

A 2013 végén hozott restitúciós döntésre és a Herczog-perre vonatkozó felvetésre azt mondta: a kormánynak el kell szánnia magát, hogy azokban az esetekben, amikor minden kétséget kizáróan a tulajdonjogát nem tudja igazolni, akkor az érintett műtárgyakat visszaszolgáltassa. Azt javasolta a kormányfőnek, hogy a Herczog-perben kezdődjenek peren kívüli tárgyalások.

A Munkácsy-festmény, a Golgota sorsát firtató kérdésre Lázár János azt mondta: készek megvásárolni a műtárgyat, mert úgy vélik, hogy annak nemzeti köztulajdonban van a helye. Hozzátette, tiszteletben tartják Pákh Imre Munkácsy iránti szenvedélyét, és bíznak a nagyvonalúságában, amelyre - az állami költségvetés határai miatt - szükség is lesz.

Tarlós István főpolgármester szerdai - a kormány és Budapest közötti rossz kommunikációról szóló - szavaira a miniszter azt válaszolta: fél tőle, hogy Tarlós István rá gondolt az interjúban, de szeretné megnyugtatni, hogy a kormány Budapest ügyének elkötelezett híve.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com