Lendvai Ildikó: minél szélesebb megegyezés kell a közös miniszterelnök-jelöltről

A szocialista politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt emelte ki, hogy a demokratikus ellenzéki pártok között mindenképpen egy közös miniszterelnök-jelöltre lenne szükség.

Fontos kérdésnek nevezte, hogy a két, relatíve legnagyobb támogatottságú baloldali ellenzéki párt (az MSZP és a DK) hogyan tud megállapodni, de rossznak tartaná, ha csak ez a két párt egyezne meg. Azt is elmondta: Botka László neve már régóta forog a szocialista pártban, miniszterelnök-jelöltségét az MSZP támogatja.



Lendvai Ildikó közlése szerint a tárgyalások folyamatosak, de még nem tudni, mikor ülnek le újra egy asztalhoz. Az M1-en a politikus azt mondta: a párt először Botka Lászlóval egyeztet arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy az általa megfogalmazott feltételek teljesüljenek. Ezt követik majd a remélt szövetségesekkel való megbeszélések.
Az MSZP programtanácsának elnöke azt mondta, a normális felkészüléshez az kell, hogy tavaszig megtalálják partnereiket, és látható legyen, kik működnek együtt kikkel, s ennek mi a formája. Ezt követően a demokratikus ellenzéknek meg kell fogalmaznia, hogy kormányra kerülve mi lesz az első négy-öt intézkedésük.

A Jobbikkal való együttműködéssel kapcsolatban Lendvai Ildikó azt mondta: a Jobbik és a baloldal "tűz és víz". Az MSZP-s politikus szerint hatalmi rivalizálás szempontjából minimum három pólusú, de a politikai értékek alapján változatlanul "kétosztatú" a politikai paletta. Úgy fogalmazott, nem volna értelme a "Fidesz2-vel" szövetkezni a "Fidesz1" leváltására, ráadásul az hosszú távon a baloldal halálát jelentené - vélekedett Lendvai Ildikó, aki mind a Fideszt, mind a Jobbikot versenytársnak, politikai ellenfélnek tekinti.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com