LMP: a büdzsé kevesebb, mint egy ezrelékével növekednek az oktatás forrásait

Kevesli az oktatásra szánt forrásokat Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője, mondván: valójában 14 milliárd forinttal emelkedik 2017-ben az elkölthető összeg, ami a büdzsé kevesebb, mint egy ezreléke.

A politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: bár korábban 200 milliárd forintos többletről beszélt a nemzetgazdasági miniszter, jelenleg azonban az emberi erőforrások minisztere már mindössze 105,6 milliárd forintos összeget emleget.

LMP_logo

Azonban 2016-ban az előirányzathoz képest eddig 91,5 milliárd forinttal növelte a kormányzat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ keretét, ezt figyelembe véve pedig már mindössze 14 milliárdos lesz az emelkedés 2017-ben - mutatott rá, amit az infláció mellett elenyészőnek ítélt.

Az LMP a források jelentős növelését tartja szükségesnek, valamint kiszámítható és teljesíthető oktatási programot vár, olyat, amelyet egyeztettek az érintettekkel - hangsúlyozta a képviselő. Emellett a párt nagyobb beleszólást adna az ügyekbe a helyi önkormányzatoknak és visszaadná a tanároknak a szabad tankönyvválasztás lehetőségét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com