LMP: a Fidesz-KDNP-ben még egy államfő sem tehet semmit a környezetvédelemért

Sallai R. Benedek hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette Áder János államfő múlt heti válaszlevelének tartalmát a képviselő azon leveleire, amelyekben a természet megóvásának kérdéseire hívta fel a figyelmét.

A politikus kifejtette, mivel a köztársasági elnök rendszeresen felszólal nemzetközi színtéren a klíma- és a vízvédelem globális kérdéseiben, tavasz óta négy levéllel fordult hozzá a többi közt a budapesti zöldfelületek védelme, a vegyianyag-lerakatok felszámolása, a nemzeti parkok érdekében.



Választ azonban csak egy ízben, a múlt héten kapott - folytatta -, amelyben azonban Sallai R. Benedek ismertetése szerint az államfő elzárkózott a párbeszédtől, a környezet- és természetvédelem kérdéseit az egyszerű pártpolitikai csatározás színterének nevezte, amelyben neki nincs szerepe. Sallai R. Benedek ez utóbbi állítást a többi közt a Greenpeace nemrég közzétett jelentésére hivatkozva igyekezett cáfolni, amely a magyarországi vegyianyag-lerakatokat mutatja be.

Kijelentette: ebből is kiderül, hogy szinte az egész országban vannak "méregraktárak", vagyis az LMP korábbi aggodalmai igazolódtak. Sallai R. Benedek arra a kérdésre, amely a párt preferenciáját firtató sajtóhírekre kérdezett rá a következő államfő személyével kapcsolatban, annyit közölt: politikai megrendelésre írt befolyásoló cikkeket az LMP nem kíván kommentálni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com