• 0 ℃ / 0 ℃

LMP: a kormány csak saját oligarchái érdekeit tartja szem előtt

A kormány csak saját oligarchái érdekeit tartja szem előtt, "és néha kér tőlük egy-egy szívességet" - jelentette ki Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján a 3-as metró buszos pótlásról és az olimpiai pályázatról szólva.

Szerinte ezek, valamint áttételesen a Népszabadság "bezárása" is azt mutatja, hogy a demokrácia és a nyilvánosság felszámolása zajlik ma Magyarországon.

LMP_logo

Csárdi Antal úgy értékelte, pontosan látható, hogy az ország nem készült fel az olimpiarendezésre, ugyanakkor az előkészületekkel megbízott cég "nem szívesen számol el az elköltött forintokkal", a mestertervbe pedig nem kerültek kiadási számadatok, így minden arra mutat, hogy a történet már most arról szól, ki fog vele sok pénzt keresni. Szerinte a nyertesek a Fidesz mögötti gazdasági érdekcsoportok lesznek.

Hozzátette: azzal, hogy nem buszokat, hanem szolgáltatást vásárolna a főváros a 3-as metró pótlására a vonal felújításának idejére, mintegy húszmilliárd forinttal emelkede a "fideszes gazdasági háttérérdekcsoportoknak" kifizetett összeg. Ráadásul ha buszokat vásárol a főváros, a szerződés lejárta után 150, a BKV-átlagot tekintve nem is túl öreg buszhoz jutna Budapest - érvelt.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com