LMP: a pénzelosztásnál a felelősen gazdálkodó városok előnyben részesüljenek

Az LMP szeretné, ha azok a városok előnyt élveznének a fejlesztési pénzek elosztásánál, amelyek felelősen gazdálkodtak, és nem adósodtak el a korábbi években - jelentette ki a párt országos elnökségének tagja szombati sajtótájékoztatóján Veszprémben.

Gerstmár Ferenc úgy fogalmazott, a Fidesz önkormányzati munkájának modellje a Patyomkin-falu, ahol kívülről minden szépnek látszik, de a rendezett homlokzat mögött nincsen semmi. A presztízsberuházásokon kívül ugyanis másra alig futotta, ezek pedig elsősorban arra voltak jók, hogy a haveri cégeket, a párt gazdasági hátterét hizlalják.

lmp A fővárosi bürokraták pedig nem ismerik a helyben élők gondjait, azt, hogy helyben mire lenne szükség - tette hozzá.
A politikus emlékeztetett, egy héttel ezelőtt a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy 2014-20 között 370 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre a megyei jogú városoknak. Kósa Lajos pedig azt mondta, nem a város csinosítása a legfontosabb feladat, hanem a foglalkoztatás bővülése, a gazdasági növekedés beindítása.

Pont az a párt beszél arról, hogy nem a városok csinosítgatása a legfontosabb feladat, amelynek polgármesterei több ciklus óta arra fordítják a fejlesztési pénzeket, hogy főtereket újítsanak fel, szökőkutakkal csinosítgassák a városok központi területeit - jegyezte meg Gerstmár Ferenc, hozzátéve: szépítgetés helyett a foglalkoztatás növelésére lenne szükség.

Egy veszprémi példán keresztül arra mutatott rá, a belváros-rehabilitációs projekt keretében tavaly átadott Kossuth utcai aluljáró városközponttól távolabbi oldalán még mindig várat magára a gazdaság fejlesztése.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com