LMP: az Ab titkosítást korlátozó döntése kapcsán újra kell írni a titoktörvényt

Az LMP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) titkosítást korlátozó döntése kapcsán újra kell írni a titoktörvényt.

Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében üdvözölte az Ab e heti döntését, amely "kimondta az Országgyűlés mulasztását amiatt, hogy a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adat minősítése esetén nem biztosított az adatminősítés tartalmi felülvizsgálatát biztosító eljárás".

Alkotmánybíróság

Ez azt jelenti, hogy az Ab által meghatározott határidőig - május végéig - új törvényt kell alkotni - írta. Olyan törvényre van szükség, amely - mint Schiffer András fogalmazott - felszámolja azt a "tarthatatlan helyzetet, hogy az állam a bankvásárlásainak adataitól a paksi bővítésre vonatkozó információkig terjedő abszurd titkosításokkal bármikor ki tudja játszani azt az alapelvet, hogy az adatok nyilvánosságáról bíró dönt".

A társelnök-frakcióvezető a közleményben kitért arra is, hogy az LMP javaslatot dolgoz ki a minősített adatokról szóló - "2009-ben, a Bajnai-kormány idején, a szocialisták és a Fidesz olajozott együttműködése mellett elfogadott" - törvény átfogó felülvizsgálatára, mivel úgy vélik, azt számos más kérdésben is korrigálni kell ahhoz, hogy teljesítse az alapvető jogállami követelményeket.
Az atlatszo.hu a Külügyminisztérium állományába tartozók egyes adatait kérte a tárcától 2012-ben. Miután ezt a minisztérium diplomáciai és nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva megtagadta, az oknyomozó portál közérdekű adatok kiadása iránti polgári pert indított.

Az Ab a portál adatigénylésével kapcsolatban megállapította: alaptörvény-ellenes az, hogy ha egy közérdekből nyilvános adat minősített, akkor ezzel a nyilvánosságkorlátozással szemben nem lehet érvényesíteni a közérdekű adatok megismeréséhez való alapvető jogot a minősítés tartalmi felülvizsgálatát célzó eljárásban.
Az Ab a határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának május 31-éig tegyen eleget, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy az adatminősítéseket hatékony eljárásban, tartalmilag, érdemben is kontrollálni lehessen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com