LMP: Orbán Viktor a VOSZ-ülésen megsértette a magyar nemzetet

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki elnökségi ülésén elhangzott szavaival mélyen megsértette a magyar nemzetet. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az előzetes választási feliratkozás tervezett bevezetése elfogadhatatlan a demokraták számára.

A politikus úgy fogalmazott: a kormányfő a VOSZ csütörtöki, kibővített elnökségi ülésén "őszinte volt és (…) feltárta azt a társadalomképet, aminek a jegyében az elmúlt két évben kormányozta Magyarországot”.
Karácsony Gergely közlése szerint a miniszterelnök arról beszélt, hogy "a magyar nép tulajdonképpen egy félázsiai jöttment nép (…) a magyarok csak az erőből értenek, és elkezdett azon elmélkedni, hogy milyen feltételek lennének szükségesek ahhoz, hogy a demokrácia helyett egy másik politikai rendszert építsünk fel”.
A képviselő kijelentette: a miniszterelnök mélyen megsértette a magyar nemzetet, mert olyan kifejezésekkel jellemezte a társadalmat, amelyek ellentétesek a valósággal. A kormányfőnek pontosan tudnia kellene, hogy Magyarország ezer éve, Szent István óta Európa része - mondta.
Hozzátette, ahogy minden nemzet, úgy a magyarok is elkövetnek hibákat, mert egy ponton "óriási politikai hatalmat adtak (…) egy ázsiai típusú despotának”. Szavai szerint ha igaz, hogy Magyarország egy félázsiai ország, az a leginkább úgy igaz, hogy "van egy európai típusú társadalmunk és egy ázsiai típusú filozófiát követő kormányunk".


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


Karácsony Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök pénteken megerősítette: az országgyűlési választásokon be akarják vezetni az előzetes választási feliratkozást. Az LMP-s politikus, ezt előzetes regisztrációnak nevezve, azt mondta, hogy annak bevezetése elfogadhatatlan a demokraták számára.
A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott, hogy a tervezett rendszer hazugságokon nyugszik. Hazugságnak nevezte, hogy a határon túli magyarok választójogának érdekében van szükség az előzetes regisztrációra. Kijelentette, hogy miközben számos országban úgy működik a rendszer, hogy a határon túl élőknek regisztrálniuk kell, addig a határon belül élőknek erre nincs szükségük.
Azt is kijelentette, hogy nincsenek olyan nemzetközi példák, amelyek alátámasztanák a választási feliratkozást. Hangsúlyozta, hogy előzetes regisztráció csak azokban az országokban működik, ahol nem naprakész a népesség-nyilvántartás, Magyarországnak viszont ilyen problémája nincs. Külön kiemelte, hogy ahol alkalmazzák az előzetes regisztrációt, ott a választók ezt akár a választás napján is megtehetik.
Karácsony Gergely hozzátette: fel szeretné hívni Orbán Viktor és Kósa Lajos figyelmét arra, hogy az alaptörvény szerint minden állampolgár egyenlő, ezért mindenkinek a szavazata egyforma súllyal esik latba, demokráciában nem lehet különbséget tenni a választópolgárok között.
Végül azt mondta, meglátásuk szerint az előzetes regisztráció nem az első és valószínűleg nem is az utolsó lépés afelé, hogy az "ázsiai despota politikáját követő Orbán Viktor (…) valahogy mégiscsak hatalomban tudjon maradni a választópolgárok akarata ellenére".

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com