LMP: több parkot kell kialakítani Budapesten!

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint több parkot kell kialakítani Budapesten.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi közgyűlési képviselője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: az elmúlt hetek során egyértelművé vált, hogy nagy léptékű zöldterület-fejlesztést kell végrehajtani a fővárosban.

LMP_logo

A párt álláspontja szerint ezek a beruházások az egészségesebb mellett értékesebb környezetet is teremtenek, áttételesen ugyanis milliókat hozhat a családoknak az, hogy a zöldre néző lakások húsz-ötven százalékkal többet érnek azoknál, amelyek ablaka tűzfalra vagy forgalmas utcára nyílik.

Az LMP első körben a IV. kerületben vizsgálta meg a parkok kialakításának lehetőségeit, és úgy találta, hogy Újpest-Városkapu és a víztorony környéke is megfelelne erre a célra.

Az ellenzéki párt folyamatosan mutatja majd be további, más kerületeket érintő helyszínjavaslatait, amelyek között a Kőbányai úti korábbi piac területe, valamint a Nyugati pályaudvar mögötti rész is szerepel. Ezenkívül fontos a Városliget megőrzése - emelte ki.

Csárdi Antal hangsúlyozta, hogy nem kell mindig nagy parkokban gondolkodni: a belvárosban sok olyan foghíjtelek található, amely alkalmas lenne zöldterület-fejlesztésre, hogy ezáltal Budapest élhetőbbé és otthonosabbá váljon.

A fővárosi közgyűlési képviselő a globális felmelegedés rendkívül szélsőséges következményeire is utalt, kiemelve, hogy ellensúlyozni kell a betonházak hőkibocsátását. Erre akár egy-egy, lakótelep mellé ültetett fasor is megfelelő megoldást biztosít - mondta.

Csárdi Antal szerint nem igaz, hogy ne lenne tér és pénz a zöldterület-fejlesztésre Budapesten.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com