Máért - Orbán: sikeres anyaország áll a Kárpát-medence magyarsága mögött

Orbán Viktor miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját.

orban-viktor(650x433)(2)A kormányfő csütörtökön a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén, a Parlamentben azt is mondta: a Kárpát-medencében élő magyarság számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években.

Orbán Viktor beszédében kijelentette: bármi is lesz a következő magyarországi parlamenti választás eredménye, az elég valószínűnek tűnik, hogy az ebben a ciklusban lefektetett alkotmányos alapok "nem lesznek fölszedhetők", ezzel számolhatnak a határon túli magyarok is. A következő évek munkájának tehát az alaptörvényben most olvasható tételek lesznek a szilárd elvi és történeti alapjai - nyomatékosította.

A fokozatosan javuló gazdasági teljesítményt prognosztizáló, kedden közzétett európai bizottsági előrejelzésre utalva azt is mondta: a Kárpát-medence magyarsága számíthat arra, hogy egy sikeres anyaország áll majd a háta mögött a következő években. Mint fogalmazott, már nem az a vita, hogy amit Magyarország csinál, az sikeres-e, hanem hogy mennyire, ugyanis a három és fél évvel ezelőtt elindított gazdaságpolitika és társadalomszervezés meghozta a nemzetközi elismertséget. Szavai szerint Magyarország a jövőben a mindennapi megélhetés szempontjából is új lehetőségeket nyitó ország lesz.

Mindezek miatt arra számít - folytatta a határon túli magyar szervezetek, a kormánytagok és a meghívott vendégek előtt -, hogy az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte a munkáját, a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog. A választást követően, különösen ha ismét egy stabil kabinet jön létre, az ellenszél helyett a hátszél jelensége rajzolódik ki Magyarország és a vele szövetséges európai uniós országok kapcsolatában - mondta a kormányfő.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a választás előtt, a következő négy-öt hónapban - mivel nemzetközi pártszövetségek, testvérszervezetek működnek, így a magyar politikai életben "a külföldi elem részvétele meg fog erősödni" - még nem látszik majd az a kép, mely szerint Magyarország a vitákon túljutott ország a nemzetközi színtéren, "sőt épp az ellenkező képzet alakul majd ki".

Összegzése szerint az elmúlt három év munkája nemcsak számokban kifejezhető eredményeket, hanem jelentős presztízsnövekedést is hozhat Magyarországnak. Márpedig ha az anyaország erős, elismert, akkor nagyobb támaszt tud nyújtani a Kárpát-medence magyar közösségeinek is - fűzte hozzá.

Orbán Viktor egyúttal köszönetet mondott azért - hiszen erőt adott a magyar kormánynak -, hogy amikor a nemzetközi viták idején kiállásra, szolidaritásra volt szükség, akkor a határon túli magyarokra mindig lehetett számítani. Könnyen lehet, hogy ha nem lett volna ilyen széles, a nyugati magyarságot is magába foglaló kiállás Magyarország mellett, akkor a kormány nem is tudta volna keresztülvinni elképzeléseit - tette hozzá.

A magyarországi ellenzéknek is újra köszönetet mondott a jelentős nemzetpolitikai kérdésekben kialakult egyetértésért.

A mintegy huszonöt perces felszólalásában megismételte emellett azt az álláspontját, amely szerint a következő öt-tíz év legjelentősebb magyarországi gazdasági, gazdaságfilozófiai vitái az "Európai Unió versus nemzeti szuverenitás" összefüggésében zajlanak majd.

Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Magyarország rendkívül szegény - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki beszédében ezzel kapcsolatosan bejelentette, hogy a kormány szerdai ülésén döntött az úgynevezett gyed extra bevezetéséről, amelyről Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtök délelőtt tart sajtótájékoztatót. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését hivatott segíteni.

Orbán Viktor véleménye szerint a következő években folyamatosan kormányzati intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a makrogazdasági helyzet javulása megjelenjen a mindennapi élet viszonyaiban is, hogy "a szabad élet feltételeit is megteremthessük".

Megerősítette, kormánya törekszik arra, hogy a makrogazdasági helyzet anyaországi javulása megjelenjen a határon túli területeken is. Ennek már vannak, igaz szerény, jelei, de még nem lehet kijelenteni, hogy az államhatárokon kívüli, magyarlakta területek gazdasági fejlődése összhangban van az anyaország gazdasági fejlődésének ritmusával, tartalmával és minőségével - mondta, majd közölte: a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb kérdése vélhetően éppen az lesz, hogy "a szellemileg már megalkotott Kárpát-medencei gazdasági stratégia" a valóságban is működővé váljon.

A miniszterelnöki beszéd után a tanácskozás zárt körben folytatódott. A napirenden a nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel. Az ülés várhatóan zárónyilatkozat elfogadásával fejeződik be kora este.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com