Magyar Péter: köszönöm mindenkinek, aki ebben a csodálatos összefogásban részt vett és szebbé tette rengeteg honfitársunk karácsonyát!

Orbán Viktorék a karácsonyi várakozás utolsó napjaiban is folytatják a megszokott uszítást, hazudozást, gyűlöletkeltést, hazug propagandát tolnak közpénzen a televízióban, az interneten, a gondosórán vagy épp az ügyfélkapun és a nyomtatott sajtón keresztül is. Már nemcsak a törvényeket, de a bírósági döntéseket sem tartják be, eközben közpénzen vett kismotorokkal kampányolnak az óvodákban - közölte a Tisza Párt elnöke kedden az MTI-vel.Magyar Péter a pártja által eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Tisza másképp jár el: a közösségük egy hét alatt 15 gyermekotthonba vitt majdnem 10 millió forint értékben adományokat, és átadták a támogatóik által a Sándor Palotához hozott játékokat is.

A Tisza Szigetekkel közösen majdnem száz szociális intézményt támogattak november óta, emellett több ezer nehéz helyzetben élő családhoz juttattak el támogatást - tette hozzá, azzal együtt, hogy az utóbbi napokban rengeteg helyen osztottak meleg ételt sokmillió forint értékben.

"Köszönöm mindenkinek, aki ebben a csodálatos összefogásban részt vett és szebbé tette rengeteg honfitársunk karácsonyát! Ugyan a sajtón és propagandán keresztül a Fidesz uszítása és hazudozása ömlik az emberekre, de higgyétek el, a nap végén csak a szeretet és az emberség számít. Mi mind nyugodtan fogunk tudni a szeretteink szemébe nézni Szenteste" - fogalmazott a pártelnök, nagyon szép ünnepi készülődést kívánva mindenkinek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com