Majtényi: sikertörténet volt az utóbbi két és fél hónap

A volt ombudsman közölte, március 15-én még részt vesz egy demonstráción, de nincsenek politikai ambíciói.

A parlamenti szavazást követő sajtótájékoztatóján Majtényi László elmondta, az eredmény kihirdetését követően gratulált Áder Jánosnak, akinek "az elsőnél sokkal sikeresebb" második ciklust kíván.



Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnöke, miután köszönetet mondott az őt támogatóknak, egy rendkívüli sikertörténetről beszélt. Amikor elkezdték, "egy lyukas kétfillérest" nem adott volna azért, hogy köztársaságielnök-jelöltté válik - indokolt. Hozzátette, hogy a rendszerváltozás óta nem volt példa olyan összefogásra az "alkotmányhű" pártok között, mint most, amikor őt támogatva felsorakoztak.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az őt jelölő pártok közötti további együttműködés nem az ő személyén múlik, és nem hiszi, hogy annak ő feltétlenül központi szereplője lenne. Meggyőződésének adott hangot, hogy az őt támogató politikusok "valószínűleg hideg fejjel kiszámolták", hogy ennek az együttműködésnek milyen politikai vagy társadalmi haszna lehet és a jövőben feltehetően hasonló megfontolások alapján hoznak majd döntéseket.

Egy másik, a jövőjére vonatkozó kérdésre azt felelte, a vállalása március 15-ig szól, amikor részt vesz egy demonstráción. Azt követően pedig vissza szeretne térni korábbi életéhez, ugyanis nincsenek "politikai karriervágyai".

Székely Sándor, a Majtényi Lászlót támogató Szolidaritás elnöke is sikernek értékelte, hogy a parlamenti szavazáson ellenjelöltet tudtak állítani. Egyúttal bejelentette, hogy március 15-én délután demonstrációt tartanak, amelyik az Operánál kezdődik, majd onnan a résztvevők átsétálnak az Alkotmány utcába.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com