Május 1. - Bajnai: ma kiemelten kell ünnepelni, ha valakinek van munkája (2.rész)

Május 1-jéről azt szokták mondani, hogy az a munka ünnepe; manapság kiemelten kell ünnepelni, ha van munka, amiből meg lehet élni - mondta Bajnai Gordon az Együtt-PM fővárosi, a Szabadság téren tartott majálisán.

5bajnai0710A pártszövetség vezetője arról beszélt, hogy nem véletlenül választották helyszínül a "szabadság terét", mert egyfelől ma sokak szabadsága veszélyben van, és a téren egy "bűnös" emlékművet akarnak felállítani. Szerinte ezért itt fontos megmutatni, hogy létezik egy másik Magyarország is.

A német megszállás áldozatainak tervezett emlékművére utalva úgy fogalmazott: egy olyan, "bűnben fogant" szobrot kívánnak felállítani, amely megosztja az országot.

Az Együtt-PM szövetség már megalakulásakor stratégiai szövetséget kötött a Magyar Szolidaritás Mozgalom, amely kifejezetten a dolgozók képviseletére jött létre - folytatta. Hangsúlyozta, hogy választási programjukban is kiemelten szerepeltek a munkahelyteremtő intézkedések, amelyek egyúttal azt is segítették volna, hogy a munkából meg lehessen élni.

A volt kormányfő hangsúlyozta, hogy a téren jelen vannak a szolidaritás azon tagjai is, akik egy figyelemfelhívó akció keretében a sajtótájékoztató után Csepelre indultak egy konvojjal, de megálltak beszélni a Szabadság téren.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke azt mondta, jelképes a vonulásuk, és az is, hogy megálltak a Szabadság téren, mert "együtt vagyunk!" Az Együtt-PM társelnöke beszédében kiemelte, hogy a Városligetben van egy kő, amelyet annak tiszteletére állítottak, hogy a magyar munkások 1890-ben először vonultak ki tüntetni a jogaikért. Jelképesnek nevezte a követ, hozzátéve, szeretné, ha minden munkavállaló ellátogatna oda, és elgondolkozna azon, hogy milyen helyzetben van ma Magyarországon a munkásmozgalom. Szerinte ugyanis jelenleg egy olyan társadalomban élünk, amelyet a hatalom megoszt.

Kónya Péter kijelentette, hogy a parlamenti ciklus legelején módosító javaslatokat készülnek benyújtani a munka törvénykönyvéhez.

Szabó Szabolcs, az Együtt-PM megválasztott képviselője hangsúlyozta, hogy a csepeli gyárban, ahová a Szabadság téri rendezvény után mennek, korábban körülbelül harmincezren dolgoztak, ugyanott ma legfeljebb csak hat-nyolcezer foglalkoztatottról lehet beszélni.

A politikus azt is kijelentette, hogy a közmunkások "kedves május 1-jei ajándékot" kaptak, mert a kormányzati döntések miatt számuk az áprilisihoz képest legalább a felére, de az is lehet, hogy a harmadára fog csökkenni. Szerinte a közmunkásokat átverték, csak azért volt szükség a felfuttatott közmunkaprogramokra, hogy az emberek a kormányra szavazzanak.

Szabó Szabolcs kiemelte, az Együtt-PM olyan rendszert hozna létre, amelyben a képességeket, készségeket fejlesztenék, hogy ezek segítségével az emberek be tudjanak lépni a munkaerőpiacra.

Egy kérdésre válaszolva Bajnai Gordon azt mondta, a történelem egyik legnagyobb gazdasági válságának idején lett miniszterelnök, ezért az egyik legfontosabb célja a társadalom egyben tartása, a munkahelyek megőrzése volt. Hangsúlyozta, hogy munkahelyteremtő támogatásaik révén több mint százezer munkahelyet mentettek meg a válság közepén. Emellett csökkentették az alacsonyan képzettek és a közepes keresetűek bérterheit is - tette hozzá.

Kiemelte, hogy amikor egy évvel később átadta az ország vezetését Orbán Viktornak, akkor a gazdaság növekedett, az euró pedig 265 forintos árfolyam körül állt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy akik munkanélkülivé váltak, azok akkor még kilenc hónapig részesülhettek munkanélküli segélyben, amelynek az időtartama jelenleg csak három hónap.

Elmondta, hogy bevezették azt az intézkedést is, amelynek nyomán a munkájukat elveszítők kérhették, hogy két évig csökkenjen havi tízezer forintra a lakáshitelük törlesztőrészlete. Hozzátette, hogy ezt később a Fidesz-kormány megszüntette.

Arra a kérdésre, hogy az EP-választásról szóló vitájukra miért hívták meg a Jobbikot is, az Együtt-PM vezetője azt mondta, a választási vereségnek számos tanulsága van, például az, hogy az elmúlt években a demokratikus ellenzék pártjai elvi okokból nem vitatkoztak a Jobbikkal. Ez pedig azt eredményezte, hogy a Jobbik "csendben, surranópályán" megerősödött.

Szerinte a Jobbik ígéreteinek nagy része fenntarthatatlan és kártékony, de ezt a választók közül sokan nem tudják, ezért "vitában kell leleplezni őket", megmutatni, hogy ígéreteik államcsődöt okoznának, kormányra kerülésük pedig akár polgárháborúba is vezethetné az országot. A Jobbik Európa-politikájáról azt mondta, hogy az Magyarországot kivezetné az EU-ból és az orosz érdekszférába vinné vissza.

A Szabadság téri majálison többek között kisállat-simogatóval és ugrálóvárral várták az érdeklődőket, és a párt "májusegyütt" feliratú lufijait osztogatták közöttük.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com