Megkezdte az aláírásgyűjtést december 24. munkaszünetté tételéért a Jobbik

Elindította kedden országos aláírásgyűjtési akcióját a Jobbik Magyarországért Mozgalom annak érdekében, hogy a polgárok eldönthessék: váljon-e munkaszüneti nappá december 24.Ezt bejelentő keddi budapesti sajtótájékoztatóján Adorján Béla pártelnök hangsúlyozta: miközben a világ, így térségünk számos államában is munkaszünet ez a nap, Magyarországon évtizedes vita zajlik e kérdésben, holott Jézus Krisztus születésének ünnepe a lelkiség egyik legfontosabb napja, amely "szent és sérthetetlen".

A politikus kiemelte: pártokon felülállónak tekintik kezdeményezésüket, ezért levélben kérik fel valamennyi politikai és civil szervezet, valamint egyház képviselőit annak támogatására.

Adorján Béla azt közölte: december 23-ig kell összegyűjteniük a 200 ezer érvényes támogató aláírást, ha ez sikerül, akkor nagy valószínűséggel jövő áprilisban szólíthatják az urnákhoz a polgárokat ebben a kérdésben.

Hozzátette: nem kérdéses számára kezdeményezésük sikere, de abban bíznak, hogy a kormány - látva a társadalmi összefogás méretét és az ügy szentségét - úgy dönt, hogy enged a nyomásnak, és még az idén törvénybe foglalja december 24. munkaszüneti nappá tételét.

Kijelentette, a cél az, hogy "legalább erre a napra megszűnjön Magyarországon a bérrabszolgaság és újra helyreáll az emberi méltóság rendje". Nem azért születtünk a Földre, hogy dolgozhassunk, hanem azért dolgozunk, hogy megélhessük az emberi létünk minden örömét, minden szentségét - fogalmazott a Jobbik elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com