Megosztás helyett együttműködést sürget a Jobbik elnökhelyettese

A hazai közéletben azokat a pontokat kell keresni, amelyek összekötnek, nem azokat, amelyek szétválasztanak - hangsúlyozta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökhelyettese, országgyűlési képviselője.A politikus arról beszélt: mindeddig nem valósult meg a kormányoldal által ígért polgári Magyarország, ahol békében, összekapaszkodva, együtt tudnak élni az emberek, ehelyett a társadalmat összekötő pontok helyett a szétválasztókra helyezik a hangsúlyt, különösen az elmúlt években, amikor "a fideszes egypárti túlhatalom egyre jobban kimutatja a foga fehérjét".

Hiszem, hogy van jobbik választás, hiszem, hogy van tisztességes nemzeti oldal - jelentette ki a politikus arról szólva, miért vállalt a fővárosban egyéni választókerületi jelöltséget.

Brenner Koloman azt hangsúlyozta, a jól működő, kiegyensúlyozott polgári demokráciához résztvevő polgárokra, fékek és ellensúlyoki valóban működő rendszerére, valamint szakmai alapú állami szolgáltatásokra és funkcionáló politikai pártokra van szükség.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom hazánk egyetlen programmal rendelkező, értékalapon politizáló nemzeti és keresztény pártjaként ezért kíván elindulni az országgyűlési választáson - fogalmazott a politikus, azt hangsúlyozva, jó döntéseket csak komoly, szakmai alapú vita után megkötött kompromisszummal lehet hozni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com