Menczer Tamás: Magyar Péter elárulta a családját, most a hazáján a sor
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulta a családját, a barátait, most pedig a hazáján a sor - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteki Facebook bejegyzésében.
"Ez Brüsszel Péter. Áruló. Ő ilyen. Mindig ilyen. A családjának is szándékosan kárt okozott, a családját is elárulta a saját politikai karrierje érdekében. Aztán a barátait. Most a hazáján a sor. Az áruló mindig áruló marad" - fogalmazott Menczer Tamás.
Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke őszödi beszédében azt mondta: elrontották a kormányzást, tönkretették az országot, és erről hazudtak. "Európában ilyen böszmeséget ország még nem csinált" - idézte a volt szocialista miniszterelnök szavait Menczer Tamás.
Úgy folytatta: a Tisza Párt őszödi beszéde arról szól, hogy szándékosan Magyarország ellen dolgoznak, hogy politikai számításból, szándékosan kárt okoznak a magyar embereknek. Ez a magyar emberek elárulása. Magyar Péter a pénzért és a hatalomért mindenre képes - értékelt.
Hangsúlyozta, hogy miközben a Fidesz-KDNP a magyar emberekért harcol, a Tisza Párt összefog Brüsszellel a magyar emberek ellen.
"Nekik annál jobb, minél rosszabb a magyaroknak. Brüsszelt képviselik, nem téged! Árulók! Tűnjetek el a közéletből!" - zárta bejegyzését Menczer Tamás.
(Forrás: MTI)
"Ez Brüsszel Péter. Áruló. Ő ilyen. Mindig ilyen. A családjának is szándékosan kárt okozott, a családját is elárulta a saját politikai karrierje érdekében. Aztán a barátait. Most a hazáján a sor. Az áruló mindig áruló marad" - fogalmazott Menczer Tamás.Emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke őszödi beszédében azt mondta: elrontották a kormányzást, tönkretették az országot, és erről hazudtak. "Európában ilyen böszmeséget ország még nem csinált" - idézte a volt szocialista miniszterelnök szavait Menczer Tamás.

Hozzászólások