Merkel Budapesten - Gulyás Gergely: Merkelnek német belpolitikai adottságokra is figyelnie kellett az illiberális demokráciáról szóló kérdésnél

A fideszes Gulyás Gergely szerint az illiberális demokráciával kapcsolatos újságírói kérdés megválaszolásakor a nagykoalícióban kormányzó Angela Merkel német kancellárnak országa "belpolitikai adottságait" is figyelembe kellett vennie.

angela merkel

Az Országgyűlés alelnöke, a törvényalkotási bizottság elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy Angela Merkel az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott hétfői budapesti tárgyalást követő sajtótájékoztatón kérdésre közölte: az illiberális szóval a demokráciával összefüggésben nem tud mit kezdeni. A kancellár azt mondta, beszéltek a demokráciáról, annak sajátosságairól, és ezt a párbeszédet el kell mélyíteni, mindazonáltal meglátása szerint a demokrácia gyökerei mindig is a liberalizmushoz kapcsolódtak.

Gulyás Gergely megjegyezte, hogy az illiberális demokráciával kapcsolatos kérdést egy német újságíró, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója tette fel a kancellárnak. "Nyilvánvaló, hogy ennek belpolitikai vonatkozásai vannak, és a kancellárnak erre is tekintettel kell lennie, hiszen ebben a ciklusban Merkel nagykoalícióban kormányoz, míg az előző ciklusban a liberális FDP-vel kormányzott. Tehát nyilván ő a válaszában ezeket a belpolitikai adottságokat is figyelembe kellett, hogy vegye" - mondta a fideszes politikus.
Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel a társadalmi párbeszéd jelentőségét méltatta a tájékoztatón, Gulyás Gergely úgy reagált: egyetért azzal, hogy fontos a párbeszéd, ennek sok formája van, és a magyar kormány a párbeszéd számtalan formájával élt is az elmúlt években, és él most is.

"Mi ezeknek a hangsúlyozását önmagában nem tekintjük kritikának" - tette hozzá.
A kormánypárti képviselő összegzésként úgy értékelt: elismerést jelent a magyar politikának, hogy a német kancellár Budapest vendége volt. Ez szerinte egyértelműen cáfolja azokat az ellenzéki vádakat, amelyek az elmúlt egy-másfél évben "valamiféle elszigeteltséggel kapcsolatosan megfogalmazódtak".
A hétfői Orbán-Merkel-sajtótájékoztatót követő ellenzéki reagálásokat Gulyás Gergely úgy kommentálta: az ellenzék nem tudja beismerni a korábbi állítások valótlanságával kapcsolatos kudarcot.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com